Jézus kelyhének története

2012.09.13 16:00

 

JÉZUS KELYHÉNEK TÖRTÉNETE

 

A Szent Grál keresése

A kerek asztal és középen a Szent GrálAz Arthur-elbeszélés középpontjában a Szent Grál keresésének története áll. A Grál az a kehely, amelybõl Jézus az utolsó vacsorán ivott.
A történelem során csodálatos gyógyító és fiatalító erõt tulajdonítottak neki. A kelyhet (azzal a lándzsával együtt, amellyel a római katona átszúrta a megfeszített Jézus oldalát) Arimatheai József kapta meg, az õ leszármazottai voltak azok, akik végül Britanniába vitték.
A legenda szerint, amikor a tiszteletre méltó ereklyék egyik õre elfeledkezett szent kötelességérõl, és buja pillantásokat vetett egy nõi zarándokra, a lándzsa magától nekirepült, és egy soha nem gyógyuló sebet ejtett rajta. Ugyanakkor a Szent Grál nyomtalanul eltûnt.
Merlin Arthur királyhoz Camelotba küldött üzenete indította el az elveszett serleg utáni kutatást. Közölte, hogy nemsokára feltûnik az a lovag, akit a végzet arra jelölt ki, hogy a Grál megtalálója legyen. Arthur és lovagjai pünkösd elõestéjén a kerek asztal körül virrasztottak, amikor vartó villámlás és fülsiketítõ mennydörgés adta hírül a lovagoknak a Szent Grál látomásának eljövetelét: a szent kehely pompás fehér lepellel borítva kecsesen lebegett végig a termen. Nem sokkal ezután egy öregember javasolt egy lovagot a kerek asztal még egyetlen üresen maradt helyére. Ez az ifjú, mint kiderült, nem volt más, mint Sir Galahad, Sir Lancelot fia.
A Szent Grál keresése folyamán a kerek asztal lovagjai sok kalandot éltek át. Gyakran érte õket kihívás, hogy olyan áldozatot hozzanak, amely meghaladja erejüket.
Lancelot azzal zárta ki magát a keresésbõl, hogy képtelen volt lemondani Ginevra iránti bûnös és legyõzhetetlen szerelmérõl. Végül ahogy Merlin megjósolta, Galahad-nak jutott a kehely megtalálásának dicsõsége, õ szolgáltathatta ki az Oltáriszentséget belõle. A kehely elõtt térdepelve döbbent rá az ifjú lovag, hogy küldetése itt a földi létben beteljesedett. Lelke a mennybe ragadtatott, teste pedig holtan elterülve az oltár elõtt maradt. A keresésbõl két évvel ezután tértek vissza a lovagok Camelotba, hogy elmeséljék kalandjaikat királyuknak.

A történet másik verziója szerint Sir Percival bukkan rá a kehelyre a spanyolországi Pireneusokban levõ Monsalvat várában, ahol Amfortas, a Szent Grál lovagjainak királya féltve õrzi azt.
Ám egy varázsló a keresztre feszítés dárdájával megsebesíti a királyt, aki ettõl kezdve félholtan fekszik, de megbocsájtatlan bûnei miatt visszautasítja a szentségek felvételét. Amikor Percival a lándzsa hegyével érintve meggyógyítja a király súlyos sebét, a Szent Grál láthatóvá válik az oltáron.

Magyarázat

Az Arthur király legendáját, a Szent Grál keresésének motívumát az idõ újra és újra átdolgozta, több változata ismeretes.
A mítoszokból a keresés a mienk.
A Grál /a kehely/ bizonyos leírások, talán mûvészi absztakciók nyomán, nem is fizikai tárgy, hanem szellemi valóság.
A Parsifal történetében a Grál, a Bölcsek Köve, más feltevés szerint azonos az Árják - /a választottak/ titkos tanításait tartalmazó - könyvével.
Azonosították már a Turini lepellel, a szent lándzsával, a szent talizmánnal.
Egy másik nézet szerint, ez egy beavatásokon keresztül elérhetõ állapot.
A dél-franciaorszégi katharok számára a Grál, a titkos tudás kelyhe volt.
A Halászkirály legendája címû filmben például jelképként, a másik emberért való vállalás jelképeként szerepelt már ha így egyszerûsítjük a film értelmezését.
A Grál ábrázolása mégis tárgyként, ezüst edényként a legelterjedtebb. A legismertebb változatok szerint Arimatheai József fogta fel vele, a keresztre feszített Jézus, lándzsával átdöfött, oldalából kiömlõ vérét. A másik elmélet szerint Jézus ebbõl az edénybél itta a bort az Utolsó Vacsorán.