Megint megfejtették a torinói lepel titkát

2012.09.13 15:47

A torinói lepel, amibe a hagyomány szerint a keresztre feszítés után Jézus testét helyezték el a temetésig, több mint száz éve foglalkoztatja a tudósokat. Rengeteg vizsgálat próbálta felderíteni az eredetiségét, sokszor bebizonyították már, hogy a relikvia valódi, és azt is, hogy hamisítvány.

612px-Full length negatives of the shroud of Turin
Fotó: Wikimedia Commons

A négy méter hosszú, egy méter széles lenvásznat a jellegzetes ábrával (amit sokan Jézus teste és arca lenyomatának tartanak) most egy olasz kutatócsoport vizsgálta több évig.

Az Enea nevű csúcstechnológiás olaszországi kutatóintézetben megkísérelték reprodukálni a lepel rejtélyes lenyomatát. Több megoldással próbálkoztak, végül a nagy energiájú UV-lézer vezetett eredményre, a gyors ultraviola kitörések pontosan olyan nyomot hagytak a vásznon, mint ami a leplen látható.

Médiahekk?

Az olasz kutatók szerint ez egyrészt kizárja a hamisítás lehetőségét, hiszen a lepel az 1300-as évek óta ismert, és csak az utóbbi évtizedekben ért el oda a technológia, hogy képesek legyünk lemásolni a leplet. A kutatást vezető Luigi Garlaschelli kémiaprofesszor szerint ez egyben azt is jelenti, hogy a lepel természetfeletti eredetű, hiszen semmilyen korabeli, ember alkotta tárgy vagy természeti jelenség sem képes ilyen nagy energiájú, gyors UV-impulzusokat kibocsátani.

A kutatásban részt vevő Paolo Di Lazzaro az Independent kérdésére azt mondta, hogy az eredmény filozófiai-teológiai értelmezésére nem vállalkozik, azt inkább vallástudósokra bízná.

Nem kizárt azonban, hogy az egész kutatás egy nagy vicc vagy médiahekk. Garlaschelli ugyanis az olasz szkeptikusok egyik ismert alakja, korábban éppen ő bizonyította be, hogy a torinói lepel nem lehet eredeti, és erről Budapesten is tartott előadást.

 

/Index/