A globális felmelegedésről
1. számú tény
A Föld talajközeli levegőjének átlaghőmérséklete az elmúlt száz évben nagyjából 
0,7-0,9 Celsius fokot emelkedett, s minden jel arra utal, hogy a növekedés üteme is gyorsult valamelyest; ezt most évtizedenként 0,2 fokra becsülik. A tengerek vizével hasonló a helyzet; a sarkok körüli hó- és jégtakaró mennyisége és vastagsága soha nem volt ilyen csekély – legalábbis az emberi megfigyelések óta. Bizonyos éghajlatváltozási modellek szerint száz év múlva az átlagos földi hőmérséklet 2-3 fokkal lesz melegebb, mint a mostani, de merészebb guruk 4-5 fokos emelkedésről is beszélnek.
2. számú tény
Az emberi civilizáció által kibocsátott széndioxid mennyisége (az iparosodás függvényében) úgy gyarapodik, mint kedvenc költőm fogában az idegen anyag; márpedig azt már napjaink csökkent értelmű medvebocsai is 
tudják, hogy több széndioxid egyenlő több hővel (lásd még az üvegházhatásnak nevezett jelenséget; ugyancsak Arrhenius mester megfigyelése 130 évvel ezelőttről). Jelenleg az emberiség éves széndioxid-kibocsátása nagyjából 25-30 milliárd tonna.
Az óriási kérdés, hölgyeim és uraim, amelyet a szigorú konteó-elvek szerint górcső alá veszünk, a következő: az iménti két tényállítás logikai kapcsolatban áll-e egymással? Tudományosan: a kettes számú állításből következik-e 
az egyes számú? Kérdésünk tehát (emberi nyelven megfogalmazva) a következő: azért melegszenek-e a bolygó vizei, talaja és levegője, mert mi, emberek erősen begyújtottunk a kazánokba és felelőtlenül működtetjük az összes, rendelkezésünkre álló (amúgy működésre tervezett) szerkentyűnket?
Mielőtt felsorakoztatnánk a mindkét oldali érveket, gyorsan emlékezzünk meg azért a nagyon máskéntgondolkozók kicsiny, de annál lelkesebb csoportjáról, akik még az előbbi (és a tudományos világ 95 százalékának 
konszenzusát bíró) dolgot is vitatják, vagyis akik azt állítják, hogy (ellentétben mindenféle hőmérővel, kockás papírra vetett statisztikai adattal és roppant összetett számítógépes modellel) globális felmelegedés (a továbbiakban: GF) nem is létezik.
1.) Nincs globális felmelegedés
Aki olvasta az alig másfél évvel ezelőtt elhunyt Michael Crichton State of Fear (magyarul a Félelemben címmel megjelent) művét, az tudja, miről beszélek. A könyvet a szerző részéről közel négy éves kutatómunka előzte meg, és aki érdeklődik a téma iránt, annak kötelező olvasmány.
Szóval a csuklóból tagadók azt állítják, hogy pont ez a rettenetesen nagy konszenzus a leggyanúsabb. Csak azok a tanulmányok, kimutatások, adatok és bizonyítékok mennek át a mainstream tudományos szűrőkön, amelyek elismerik a GF létezését, s mindenki mást futóbolondnak bélyegeznek.
És mindez miért? Roppant egyszerű: elképesztő összegű kutatási pénzeket bezsebelni, újabb és újabb pályázatokat kiírni, majd ezekre jelentkezni, vadregényesebbnél vadregényesebb megoldási javslatokat kidolgozni, all inclusive szolgáltatásokat nyújtó luxusszállodákban megtartott konferenciákon rontani a levegőt, na és szakajtónyi pénzzel járó díjakat szmokingban átvenni csak úgy lehet, ha a GF létét elfogadja az ember. Arról nem is beszélve, hogy a folyamatos médianyilvánosság akkora ismertséget ad, ami megfizethetetlen (minden másra pedig – amint azt minden sikeres ember tudja – ott az Eurocard/Mastercard).
A Föld (létezésének kábé ötmilliárd éve alatt) folyamatosan és ciklikusan éghajlat-változásokat élt át, amelyek bolygónk életében a legtermészetesebb folyamatok. Vulkánok, tektonikus mozgások, külső hatások (meteorok, üstökös-becsapódások, napkitörések, stb.), a földi (ember előtti) élővilág hatásai – mind befolyásolták a Föld éghajlatát, jóval az ipari forradalom beköszönte előtt. 
Ha figyelembe vesszük, hogy az emberek által történő teljes energiafelszabadítás (az összes erőművel, bélgázzal és tarlóégetéssel együtt) a Föld globális energiaforgalmának (tehát a bejövő és kilépő össz-energiának) nagyjából a 0,01 százaléka (!), beláthatjuk, hogy mennyire nevetségesek vagyunk, amikor azt képzeljük, hogy befolyásolni tudjuk a bolygó éghajlatát.
Miheztartás végett: az emberi civilizáció egy teljes nap alatt összesen nem képes akkora nettó energia-kibocsátásra, mint amekkorát a Tunguzka-jelenség száz évvel ezelőtt a becsapódás körüli öt másodperc alatt produkált. Ne legyünk hát olyan önteltek, hogy elhitetjük önmagunkkal: sima jelenlétünk érdemi módon befolyásolja a bolygó állapotát.
Persze egy termonukleáris szőnyegbombázás más tészta lenne, de azzal most nem számolunk.
A keménykedő, és az egyre erőszakosabb tettektől sem visszariadó sötétzöldek persze nyomatják a sódert – de majd meglátjuk, ki fizeti őket.
1.1.) A tagadók krémje
A „Miről beszélünk,
nincs is GF! Vagy ha van, alig érzékelhető!” álláspontot pár évvel ezelőtt még igen komoly beosztású emberek is képviselték, azóta ez nem annyira menő. Közéjük tartozik egy Philip Cooney nevű amerikai ügyvéd, aki George W. Bush elnök személyes kinevezettjeként 2002-ben vette át a Council on Environmental Quality (Környezetminőségi Tanács, amerikai kormányhivatal) vezetését. Már az is pikáns, hogy barátunk ezt megelőzően az American Petroleum Institute lobbistája volt; Bush elnök lépése ahhoz volt hasonlítható, mintha a szociális ügyek miniszterévé valaki a Terminátort nevezné ki.
Nos, Phil nemes egyszerűséggel fogta magát és beosztásának erejénél fogva egy huszáros mozdulattal átírta az (addig) tekintélyes Environmental Protection Agency 
(Környezetvédelmi Ügynökség) éghajlatváltozással foglalkozó éves jelentését, mert az „túl borúlátónak és tudományosan megalapozatlannak” tűnt neki. Amikor a botrány (három évvel később) kitört, Phil elegánsan lemondott és távozott a közigazgatásból. Hogy hová? Hát, nem fogjátok kitalálni: az ExxonMobil (lánykori nevén: Standard Oil, de Esso néven talán ismerősebb) kőolajipari gigavállalat vezérkarában kapott állást. Pár hónappal később az amerikai szén- és kőolaj-alapú erőművek egy 14 milliárd dolláros állami segélycsomagban részesülnek, hiszen nincs is olyan nagy baj a környezettel…
A mindannyiunk által szeretve tisztelt Jesse Ventura (itt balra, egykori pankrátor, Minnesota állam hajdani kormányzója, tévékommentátor, műsorvezető, színész, stb.) ugyancsak azt a nézetet képviseli, hogy GF nincs, noha a baloldalon igény van rá bőven. Jess
e máskülönben amúgy is a szívünk csücske, hiszen a tavalyelőtt augusztusban indult az egyik amerikai tévéadón a konteókkal foglalkozó tényfeltáró sorozata, amely szép sikerrel fut.
Go, Jesse, go!
1.2.) A kormányok közbeszólnak
A Fehér Ház más esetekben is morcosnak tűnt, ha a GF-ről hallott. A NASA egyik vezető klimatológusa, James Hansen (itt jobbra) többször panaszkodott azért, mert munkaadója (a washingtoni elnöki hivatal nyomására) cenzúrázza kutatási eredményeit és fegyelmit helyeztek kilátásba, ha egy-egy kutatási eredmény publikálása előtt nem egyeztet az Űrkutatási Hivatallal.
És hogy ne csak a jenkik adminisztrációját szidjuk: 2004-ben egy brit tudós, bizonyos Sir David King (itt balra, nem kisebb játékos, mint a londoni kormány tudományos főtanácsadója) azt bírta mondani egy nyilvános beszédében, hogy „the climate change is the most severe problem we are facing today – more serious even than the threat of terrorism!”, vagyis „az éghajlatváltozás a legkomolyabb probléma, amivel napjainkban szembesülünk – komolyabb, mint a terrorizmus által támasztott kihívások!”.
És mi történt ezután? Hát Ivan Rogers (Tony Blair miniszterelnök kabinetfőnöke) magához kéreti Sir Davidet és „nyomatékosan megkéri”, hogy a jövőben „tartózkodni szíveskedjék a hasonló tartalmú nyilatkozatoktól és interjúktól”.
1.3.) A tudósok szava
Ne feledkezzünk meg a Brit Tudományos Akadémiáról sem (The Royal Society), ahonnan eddig háromszor szólították fel a már említett ExxonMobilt, hogy szüntesse be a GF-tagadók bőkezű szponzorálását. Számításuk szerint a kőolajipari óriás csak 2000 és 2005 között nem kevesebb, mint 17 millió dollárral támogatta az általa csak „független és elfogulatlan szakértőknek” nevezett egyéneket és kutatóintézeteket, akik/amelyek rendre hülyének minősítették az éghajlatváltozással riogató kollégáikat.
1.4.) Kinek az érdeke a GF tagadása?
Hát kövessük a régi, jól bevált módszert és nézzük a pénz útját. A hagyományos, szénre és kőolajra (egészen pontosan ezek eltüzelésére) épülő iparágak horizontján valami kolosszális gazdasági bukta körvonalai rajzolódnának ki, ha a világ kormányai (na és a fogyasztók) véresen komolyan vennék az egészet 
és drasztikusan visszaesne a forgalmuk. Emlékezzünk csak az alternatív üzemanyagokról és az örökmozgóról szóló posztunkra, ahol felvázoltuk, milyen következményei lennének a benzin helyett bármi mással működtetett gépkocsik elterjedésének.
Az éghajlatváltozási teória legnagyobb ellenfele (legalábbis Obama székfoglalójáig) az USA volt. Nincs ebben semmi meglepő, hiszen a Fehér Ház főbérlője nyolc éven keresztül az a George W. Bush volt, aki hosszú időn keresztül különféle texasi olajcégek tulajdonosa és első számú embere volt, s akinek kormányzói, majd elnöki kampány-finanszírozásában a szén- és kőolajalapú energialobbi (nem könyékig, hanem nyakig) benne volt. Ami pedig az itt balra látható alelnökét, Dick Cheney-t illeti, ő is az energiaszektorból jött: évekig volt a gázipari eszközöket és technológiát gyártó, illetve szolgáltató Halliburton elnök-vezérigazgatója.
Az energiaszektor amúgy is nagyon sáros: 1989-ben létrehozták a Global Climate Coalition (Globális Klíma-koalíció, GCC) nevű lobbicsoportot, amely nyíltan és felvállaltan vette fel az „ideológiai” harcot a GF hangoztatóival. Ha felsorolom azokat a cégeket, amelyek pénzt pumpáltak a GCC-be (alsó hangon ötven milliós nagyságrendű dollárról volt szó a kezdeteknél), szerintem senkinek nem lesz kérdése: General Motors, Ford, Exxon, Daimler-Chrysler, British Petroleum, Shell, Texaco… A GCC végül 2002-ben feldobta a bakancsot; nem bírta az iramot, noha Bush elnök többek között az ő érveikre támaszkodva utasította vissza a széndioxid-kibocsátás visszafogásáról szóló Kiotói Jegyzőkönyv aláírását.
Egy másik kedves társaság az Esso pénzén (roppant előrelátóan már 1984-ben) létrehozott Competitive Enterprise Institute, melynek egyik jeles alakja egy Myron Ebell nevű csákó (amúgy Bush elnök és a már említett Philip Cooney egykori közeli munkatársa). Myron fennen hangoztatja szkepticizmusát a GF-sel szemben, és nem rejti véka alá, hogy az egész széndioxid-kvótás, éghajlatváltozásos marhaságot az Európai Unió mocskos, Amerika-ellenes játékának tekinti, és ha tőle függne, szöges bakanccsal tanítaná móresre az akadékoskodó brüsszeli bürokratákat, akik valamennyien a Greenpeaceseggéből bújtak elő.
Ha már Greenpeace: ide kattintva a környezetvédők és az Exxon közötti állóháború zöld nézőpontjáról olvashattok – sajnos csak angolul.
James Mountain Inhofe (aktív oklahomai republikánus szenátor az USA törvényhozásában, itt jobbra) egyenesen úgy fogalmaz, hogy a GF „a második legnagyobb és leggonoszabb Amerika-ellenes összeesküvés az Államok történelmében”. Jogos a kérdés: vajon mi lehet az első, a legnagyobb? Nos, Inhofe szenátor nem az az ember, aki adós marad a válasszal: a leggonoszabb összeesküvés – szerinte – az állam és az egyház szétválasztása volt, 234 évvel ezelőtt.
2.) De igenis van globális felmelegedés
A műszerek nem hazudnak, ráadásul a GF miatt aggódni mára olyan trendivé vált (legalábbis a világ civilizáltnak mondott fertályán), mint háborúellenesnek lenni a hatvanas-hetvenes években. Kultúrország kultúrtévéjében jóformán nem múlik el híradó a tengerbe zuhanó, olvadó jéghegyek, vagy a szárazságtól megvadult, csontsovány állatcsordák, esetleg egy-két jópofa homokdüne sokkolónak szánt látványa nélkül. Vonzó (vagy kevésbé vonzó) környezetvédő aktivistalányok sikoltoznak a kamerák előtt, miközben a tengerszint-emelkedésnek a moszatokra vagy a gyűrűsférgekre kiható negatív következményeit taglalják, s a bulvársajtó a hollandokat folyamatosan azzal hecceli, hogy pár évtized múlva országukat elnyeli az Atlanti-óceán, ők meg menedékjogért folyamodhatnak a szlovák hatóságokhoz.
Az idősebbek még emlékezhetnek a harminc-negyven évvel ezelőtti kétségbeesett küzdelemre, amit a cigarettagyártók folytattak azok ellen, akik a dohányzás és a rák közötti összefüggéseket feszegették. Nos,
úgy tűnik, hogy a fosszilis energiaszektor sokat átvett a dicső elődök példájából, mert az általuk gyakorolt taktika kísértetiesen hasonlít a hajdani Brown & Williamson, vagy a ma is aktív Philip Morris International agytrösztjei által annó kidolgozottra: tagadd (ha tudod: cáfold) a kapcsolatot a széndioxid-kibocsájtás, az éghajlatváltozás és a GF között. Ehhez használj fel lojális (értsd: lefizetett) tudósokat, hivatkozz az ellenérdekű gazdasági ágazatokra, gyárts és híresztelj konteókat, s mindeközben mosolyogj megnyugtatóan.
2.1.) Van GF, de nem az ember okozza
Nem foglalkozhatunk az antropogén gyökerű GF-t tagadókkal anélkül, hogy ne említsük meg a híres Christopher Moncktont (Brenchley harmadik grófját, itt jobbra), akit a fentebb említett Competitive Enterprise Institute büszkén lobogtat, mint belső szakértőt.
Lord Monckton az egyik leghíresebb brit GF-szkeptikus; az örökölt nemessége mellett egykoron újságíró volt, kultúrtörténetből szerzett tudományos fokozatot, s nem mellesleg az Eternity Puzzle-nak nevezett, sokáig megoldhatatlannak tartott kirakósjáték feltalálója. Megrögzött konzervatívként (az angol főrendek között viszonylag kevés a szocdem) elég markáns véleményt fogalmazott meg már 1987-ben is, amikor azt javasolta, hogy az AIDS-eseket el kellene különíteni az emberiség többi részétől, s erre „egészségügyi táborok” felállítását tartotta a legmegfelelőbbnek..
Az emberi tevékenység által előidézett éghajlatváltozásról az az álláspontja, hogy úgy marhaság, ahogy van; szerinte (is) a GF egy természetes jelenség, amitől nem kell berosálnia senkinek, mert egy-két fok ide vagy oda bőven belefér a földi folyamatokba. Ő is a „brüsszeli szocialistákat” ócsárolja, akik ilyen hülyeségekkel fárasztják az emberiséget, a széndioxidos kvótajátékkal durván beavatkozva a piacgazdaság, a szabadkereskedelem és a vállalkozások szabadságának kiteljesülésébe.
Christopher barátunk egyik (számításokkal súlyosbított) cikkét itt olvashatják az angolul tudók.
Említettük már a Föld hőmérsékletének ciklikus változásait. Bolygónk talajának, vizeinek és légkörének hőmérséklete évszázmilliók óta nagyjából 80-120 ezer évente ingadozik, a változás átlagos mértéke +/- öt-hét Celsius fok. Természetesen nem állítja senki, hogy ez nincs hatással a Föld élővilágára (s benne az emberre), de ez ellen hadakozni olyan, mintha a bolygó forgási sebességével lennénk elégedetlenek és megpróbálnánk azt kedvünk szerint gyorsítani vagy lassítani.
Úgyhogy csak semmi pánik; megtanulunk majd alkalmazkodni a mostani, pár fokos GF-hez (amit állítólag lehűlés fog követni a nem is olyan távoli jövőben), de ne verjük a balhét a légkondikra meg a visontai erőműre!
2.2.) A GF főleg az ember műve
A globális felmelegedés aggasztó mértékű növekedését csak úgy lehet fékezni (csak a nagyon optimisták beszélnek megállításról), ha az üvegházhatást csökkentjük. Márpedig ezt kizárólag a széndioxid, valamint a többi káros gáz (metán, dinitrogén-oxid) légkörbe eresztésének visszafogásával lehet elérni. Az Európai Unió illetékesei úgy döntöttek, hogy földrészünkön 2020-ig minimum 20 százalékkal kell csökkenteni az üvegházgázok kibocsátásának mértékét, 1990-et tekintve bázisévnek.
Nem kell energetikai szakembernek lennünk, hogy belássuk: erre csak akkor van sansz, ha a legnagyobb felelősöket (a szén, a kőolaj és a földgáz elégetését) visszafogjuk, s az ezeken alapuló erőművek helyett más technológiát alkalmazunk annak érdekében, hogy a konnektorban továbbra is legyen áram, s telente a radiátorok a jövőben is alkalmasak legyenek a rájuk terített alsógatyák és zoknik megszárítására.
Minimális meglepetést sem okoz tehát, ha az antropogén GF hangoztatói között két nagy érdekcsoportot vélünk felbukkanni: a nukleáris energia zászlóvivőit, illetve a megújuló energiaforrásokba (elsősorban a szél-, nap-, árapály-, geotermikus- és biogáz-energiáról beszélünk) befektető részvényeseket. Senki ne ítélje el őket ezért, hiszen ők is a közértben meg a piacon vásárolnak, és bevételeik akkor fognak megugrani, ha a füst- és koromokádó kémények helyett derűs szélkerekek, vagy csillogó napkollektorok színesítik mondjuk a Ruhr-vidék amúgy meglehetősen mérsékelt kiességű lankáit.
Ha megpiszkálnánk a fosszilis energiaforrások ellen oly bőszen hadakozó környezetvédők és közéleti személyiségek banki számlatörténetét, nem kizárt, hogy érdekes átutalásokra bukkannánk, főleg a „jóváírás” rovatban. És az is valószínű, hogy egyik-másik ilyen szervezet olyan „névtelen adományokból” gazdálkodik, amelyek mögött (egy kis erőfeszítéssel) világosan kirajzolódnának azok a gazdasági csoportok, amelyek létérdeke, hogy a szén- és kőolaj-lobbit minél gyorsabban és határozottabban diszkreditálják.
Ennél a pontnál meg kell említenünk az IPCC-t (Intergovernmental Panel on Climate Change, vagyis Éghajlat-változási Kormányközi Testület), amelyet kifejezetten abból a célból hoztak létre 22 évvel ezelőtt, hogy koordinálja az emberi tevékenység által előidézett éghajlatváltozással összefüggő kutatásokat, ezeknek szakmai fórumot és általános nyilvánosságot biztosítson. A nemzetközi szervezet kiemelkedő képviselője Bill Clinton hajdani alelnöke, Al Gore. Az IPCC roppant hatásosan nyomult, mert (Gore-ral megosztva) 2007-ben Nobel-békedíjat kapott.
Az IPCC természetesen független és pártatlan szervezetnek tartja magát, s nincs okunk kételkedni abban, hogy ez így is van. A Lordok Háza azonban úgy gondolja, hogy neki van: az IPCC-t „félpolitikai” testületnek tartja, melynek nyilatkozatai a GF-sel kapcsolatban olykor túllépni látszanak az objektivitáson, és tevékenységük során gyakran felmerül a politikai motiváció gyanúja is. Őlordságaik nem mondták ki ugyan, de céloztak arra, hogy az IPCC lassan az USA energiapolitikájának kinyújtott karja lesz, különös tekintettel Al Gore és Barack Obama kölcsönös szimpátiájára.