A kőkorszaki obszervatórium
Stonehenge, a dél-angliai Salisbury-síkságon álló nagy szürke homokkőtömbökből épült hatalmas műemlék, amely különös vonzerőt gyakorolt a régészekre, és élénk hatással volt az emberek képzeletére.
 |
|
Stonehenge
|
Stonehenge, az építmény
Stonehenge - függő kövek. Átmérője több mint mint 30 méter, a legnagyobb elemei pedig 4,5 méter magasak. A dísztelen kövekből sugárzó egyszerűség erőtől duzzadó.
A kövek a távoli Wales-ből, a Prescelly hegyekből kerültek jelenlegi helyükre. Szállításuk, megmunkálásuk és felállításuk daru, csigasor illetve egyéb mechanikus segédeszköz hiányában kézi erővel történt.
Stonehenge kora
Már a 12. században Geoffry of Monmounth, egy krónikás úgy vélte, hogy a köveket Merlin a nagy varázsló mágiáihoz szállították ide Írországból és állították fel itt. 1620-ban I. Jakab király utasítására egy Inigo Jones elkészítette a kőkör alaprajzát és úgy vélte, hogy egy római templom volt. Az első valódi terepmunkát, 40 évvel később John Aubrey végezte el. Ő fedezte fel a töltésen belül lévő, később róla elnevezett lyukakat. Feltételezése az volt, hogy Stonehenge nem lehet más, mint egy druida templom. 1740-ben William Stukeley is publikált egy művet, melynek címe Stonehenge, a druidáknak visszaadott templom. Még századunk elején is sokan gondolták azt, hogy korai bronzkori emberek építették. Ezek az elméletek az ún. mükénéi aknasírokban talált leletekkel hozták összefüggésbe. A 19. században már több régész is állította, hogy ez az eredeti konstrukció még a vaskori druidáknák is sokkal korábbi periódushoz kell, hogy tartozzon. A radiokarbon vizsgálatokkal kapott dátumok viszont jóval a mükénéi civilizáció felemelkedése elé helyezték a masszív építmény keletkezését. Az 1960-as években kezdték meg feltárni minőségi, statigráfiai ásatásokkal Stonehenge építésének különböző fázisait. Stuart Pigott és Richard Atkinson bizonyította be, hogy az építmény a késői neolitikumban nőtt és fejlődött ki. (A feltevések szerint a III. fázis valószínűleg i.e. 1700-2000-ből való.)
 |
|
Az első fázis
|
Az I. fázis elsősorban egy közel 100 méter átmérőjű, földből és mészkőből épült kör alakú töltésből áll. A töltés eredetileg kb. 2 méter magas lehetett, és a körülötte található árokból termelték ki a szükséges földet. Az északkeleti oldalon hagytak egy kaput, bejáratnak. Ennek a töltésútnak a vonalában van három olyan kő, amelyről biztosan állíthatjuk, hogy az I. fázis részét képezte. Ezek közül a legfontosabb a Sarokkő (Heelstone). Ezt a követ nem hozták külön Walesből. Mindennapi kő, itt találták. Ha a kör közepéről a Sarokkő irányába nézünk, akkor a nyári napforduló idején a felkelő Napot látjuk. Négy másik kő, az ún. Állomáskövek (Station Stones) is ebben a korai fázisban kerültek felállításra. Az I. fázis nagyon jelentős komponense az Aubrey-gödrök sora. Az 56 lyuk, egy pontos kört formál a töltés belső oldalán. Szélességük elérte a 2 métert, mélységük néha az egy métert is, aljuk sima volt.
A II. fázis építése során szállították ide a kék köveket és két koncentrikus körben állították fel őket.
 |
|
Az elkészült kőkori obszervatórium
|
A III. fázisban állították fel a szürke homokköveket. Ezeket valószínűleg Avebury közelében fejtették, és vontatták ide. A legnehezebbek kb. 50 tonnát nyomnak, és ideszállításuk kolosszális munka lehetett. Atkinson számításai szerint fonott bőrszíjakkal és fagerendákkal körülbelül 1000-1100 ember munkájára és kövenként egy hétre volt szükség ahhoz, hogy Avebury-ből idevontassák őket.
 |
|
Egy megalit kőtömb állványozással történő felemelésének három fázisa. A kőtömböt emelőrúddal megemelik és gerendákat dúcolnak alá. Párhuzamos gerendák váltakozó soraiból egy platformot építenek alá és köré, majd a tömböt ismét megemelik és a folyamatot megismétlik.
|
Nagyon hosszadalmas művelet lehetett a kőtömbök kifaragása is, hiszen ezt kőkalapácsokkal végezhették. Az építés leglenyűgözőbb mozzanata az állókövek, majd pedig a tetejükre illesztett szemöldökkövek felállítása lehetett. Az elgondolások szerint az állóköveket úgy állították a helyükre, hogy egy megfelelő méretű árkot ástak, a követ pedig addig mozgatták, míg a vége a gödör fölé nem lógott, ekkor aztán emelőbakok segítségével a távolabbi végénél húzva került a kő a helyére.
A legnehezebb feladat a szemöldökkőnek a két állókő tetejére való illesztése volt. Ennek lehetséges módja a földtöltés lehetett. Atkinson szerint azonban egy megfelelő gerendaállványzattal is megoldható a kő felemelése.
Stonehenge, mint obszervatórium?
 |
|
Egy trilithon
|
Már régóta feltételezték, hogy Stonehenge tengelye egybeesik a nyári napforduló napjának napfelkeltéjével. (Bár sok vita folyt arról, hogy a napfelkelte vajon a Nap első sugarát, a napkorong felének megjelenését, vagy pedig a teljes napkorong felbukkanását jelenti - ugyanis a horizont más-más pontján volt megfigyelhető a három jelenség). 1963-ban Gerald Hawkins, amerikai csillagász a Nature folyóiratban megjelent Stonehenge decoded (A megfejtett Stonehenge) című cikkében sok további asztronómiai összefüggésre hívta fel a figyelmet. Állításai szerint minden kőpárnak jelentése van, a kövek és az Aubrey-lyukak segítségével nemcsak a már fent említett nyári napforduló, hanem más fontos Nap- és Hold-jelenségek is megjósolhatók. (1. ábra) A nyári napforduló természetesen azt jelentette, amikor a Nap útja során elérte legészakibb pontját. Ezután minden nap a szemlélő szemszögéből egy kicsit délebbre kel, míg a téli napforduló napján eléri legdélebbi pontját, hogy azután újra északnak induljon. Az őskori ember számára az a körforgás, illetve az évszakoknak ehhez való kapcsolódása, minden bizonnyal komoly jelentőséggel bírt, így nem meglepő, hogy a Sarokkő felállításával meg kellett jelölnie a nyári napforduló napjának irányát.
A Hold mozgása már sokkal bonyolultabb. A Naphoz hasonlóan a nyári napforduló napjáig egyre északabbra kel és nyugszik, utána pedig ismét délre vonul. Ennek a mozgásnak szélső pontjai azonban évről évre módosulnak, s egy 18,6 éves ciklust követve mozdulnak el. A Holdnak ekként kettő helyett négy szélső pozíciója van. Így a nyári napfordulóhoz kapcsolódó és a téli napfordulóhoz kapcsolódó kelésének is van egy északi és egy déli szélső pontja. Hawkins szerint a négy Állomáskövet oly módon állították fel, hogy azok az általuk alkotott négyszög hosszú oldalai, illetve átlói mentén figyelve egy vonalba estek a Hold nyárközépi kelésének két szélső értékével; a négyszög rövid oldalai a nap nyári napforduló idején történő kelésének irányára néztek.
A cikk megjelenése után dr. Glyn Daniel régész felkérte Fred Hoyle csillagászt, hogy ellenőrizze Hawkins számításait. Akkoriban digitális számítógép még nem állt rendelkezésre, így csak sok, nagy vesződséget jelentő számítás utján lehetett volna elvégezni az ellenőrző vizsgálatokat. Körülbelül két és fél év múlva kezdett hozzá Fred Hoyle Stonehenge titkának megfejtéséhez. Néhány nap alatt felállította a probléma matematikai modelljét, a számításokkal pedig ezután már alig pár óra alatt végzett. A számítások, kis eltéréssel, de igazolták Hawkins eredményeit. Fred Hoyle munkájáról szintén a Nature-ben olvashatták a téma iránt érdeklődők. (2. ábra)
Egy részlet a cikkből:
Stonehenge: Nap- és Holdfogyatkozás előrejelző
 |
|
Stonehenge felülnézetből
|
"Azt a feltételezést, hogy Stonehenge-et talán komoly csillagászati céllal hozták létre, Hawkins a közelmúltban megerősítette, amikor kimutatta, hogy az építmény különböző pontjainak összekötése révén számos, csillagászati jelentőséggel bíró egyeneshez juthatunk. Néhány kutató felvetette a kérdést, vajon az ilyen sok kijelölt pontot tartalmazó szerkezetben ezeknek az egyeneseknek van-e statisztikai jelentősége. A közelmúltban feldolgoztam minden kitűzött pontot és összefüggést, amelyre Hawkins ráakadt. Véleményem szerint a pontok elrendezése nem véletlenszerű. Mint Hawkins kimutatja, egyik-másik kitűzött pont Stonehenge geometriai rendjével való összefüggései révén különleges jelentőségre tesz szert, és éppen ezek a pontok jelölik ki a legfontosabb irányokat. Továbbá úgy találtam, hogy éppen ezek az irányjelző egyenesek szolgálhattak messze ágazó csillagászati célokat, amint az alábbiakban bizonyítanai fogják. Harmadszor pedig tüzetesebb vizsgálódás során kiderül, hogy a kijelölt pontok és egyenesek látszólag csekély, +-1 fok nagyságrendű tévedései egyáltalán nem is tévedések."
Második cikkében Hawkins tovább tanulmányozza azokat a korábbi feltételezéseket, hogy Stonehenge talán fogyatkozás előrejelzőként működött. A holdpálya csomóinak keringési ideje, a 18,61 év, különleges jelentőséggel bír a nap- és holdfogyatkozások elemzése során. Hawkins felfigyelt rá, hogy egy mutatóul szolgáló kő, amelyet az 56 Aubrey-gödör alkotta körön évenként három gödörrel visznek tovább, 18,67 év alatt teszi meg a teljes kört. Ez olyan közel jár a 18,61 évhez, hogy valamiféle kapcsolatot sejtet a holdpálya csomóinak keringési ideje és az Aubrey-gödrök száma között. Ebben is egyetértek Hawkinsszal. Arról azonban, hogy milyen módon működött a fogyatkozás előrejelző, már más a véleményem, mint az övé.
Hawkins érveit, legalábbis az egyes kősorok tekintetében széles körben elfogadták, és az is világos, hogy Stonehenge-et a Hold, valamint a Nap mozgásának megfigyelésére használták: valóban obszervatórium volt...."