A Kristálykoponyák tudása
A kristálykoponyák tudása
Néhány éve jelent meg a könyvesboltok polcain a Kristálykoponyák rejtélye című könyv, melynek szerzői Chris Morton és Ceri Louise Thomas (Alexandra kiadó). A szerzőpáros egyébként egy független tévés produkciós cég tulajdonosa, akik főként filozófiai, spirituális, illetve környezetvédelmi témájú dokumentumfilmek készítésével foglalkoznak. A könyvben egy ősi amerikai legenda nyomait járják körül, mely szerint létezik 13 átlagos emberi méretű kristálykoponya, amely képes a „beszédre”, s melyek fontos információkat tartalmaznak az emberiség eredetéről, s a világegyetem rejtélyeiről. De ez a tudás csak akkor válik majd számunkra is hozzáférhetővé, ha mindegyik előkerül és egybegyűjtik őket, ehhez azonban az emberiségnek el kell érnie egy bizonyos fejlettségi fokot. Néhány ilyen koponya azonban máris előkerült, s ezek mindegyikének valóban nagyon rejtélyes az eredete, s valamennyiüket paranormális tevékenységekről és hihetetlen szellemi vagy gyógyító hatalmakról szóló történetek lengenek körül.
Carole Wilson, Kanada legismertebb médiuma, akinek segítségét a helyi rendőrség is rendszeresen igénybe veszi megoldatlan gyilkossági ügyek esetében. Mint médium, arra is képes, hogy a kristálykoponyában tárolt információkhoz hozzáférjen. Itt olvasható egy ilyen „szeánsz” rövidített anyaga. Ê
A szerzők részt vehettek az őslakos amerikai indián vének szent találkozóján is, melyre Guetamalában került sor. Ilyen találkozót a törzsek között már évezredek óta nem rendeztek, az utolsó több mint 5100 évvel azelőtt volt. A maják és számos más törzs is, a koponyák őrzőjének vallja magát. De ők voltak megbízva nemcsak a kristálykoponyák tudásának megőrzésével, hanem azzal is, hogy legyenek a „napok” avagy az „idők” őrzői is. Ők eme szent feladatuknak a mai napig is eleget tesznek, szigorúan őrzik a tudást, miközben generációról generációra továbbadják a feladatot. Ezt a találkozót egy maja pap, az ősi maja papok közvetlen leszármazottja hívta össze, aki jósként és sámánként élt egy távoli guetemalai faluban. Hogy mennyire nagy jelentősége lehetett ennek az összejövetelnek, talán az is alátámasztja, hogy ez az ember hat évet áldozott csak a találkozó előkészítésére. Ezalatt beutazta egész Amerikát, hogy felkeresse azokat az embereket, akik jelenlétére szükség volt. A kristálykoponyák igaz történetét - s egyúttal az emberiség történetét - így mesélte el az egyik „időőrző”: Ê
Igazán érdekesnek és figyelemfelkeltőnek találtam Jamie Sams írónő a kristálykoponyákról és az emberiségről alkotott véleményét is. Jamie egy a hazájában közismert indián írónő, aki korai éveinek java részét egy részben azték, részben maja vajákos törzsi varázsló segédjeként töltötte el. Később számos könyvet írt az őslakos amerikaiak filozófiájáról és spirituális életéről. Elbeszélése itt olvasható: Ê
Egy médium közvetítése
„Tudni akarjátok az eredetét ennek a tárolóedénynek, melyet ti „kristálykoponyának” hívtok... Elmondom hát nektek, hogy sok-sok évezreddel ezelőtt alkották, egy magasabb intelligencia tagjai… Egy olyan civilizáció alkotta, mely megelőzte azokat, akiket ti „majáknak” hívtok. A mi civilizációnk szintje, ahogyan ti mondanátok, „akkoriban”, sok tekintetben fejlettebb volt, mint amilyen a tiétek most…
Ez a tárolóedény tartalmazza sokak elméjét és az egy elmét… Nem az általatok „fizikainak” nevezett eljárás útján készült. Jelenlegi formájába a gondolat hatalma öntötte...
A világ java része, amit mi teremtettük, a szellem erejével jött létre. A szellem teremti az anyagot. Ti is meg fogjátok mindezt érteni, és a kristálytechnológia a maga részletességében is rendelkezésére fog állni azoknak, akik megértették… hogy a kristály az élő anyag, és hogy a szellem az anyag szerves része…
Ez az edény azért kristályosodott ki, mert neked, a három dimenzió által behatároltan, szükséged van a látásra, a hallásra és a tapintásra… Formája megkönnyíti a számára, hogy az elméhez csatlakozzék, anélkül, amit ti személyiségnek hívtok… Ti azonban tisztelitek a személyiséget, a fejet, az agy keretét… így az edény ebben a formában őrzésre és oltalomra talált a korok során… Az edény földi életének hossza 17 000 esztendő volt… Generációról generációra örökítették, csiszolták homokkal és szőrrel… és sértetlen maradhatott.
Információt akarsz kapni a szellem többi tárolóedényével kapcsolatban… További edények fognak előkerülni… miután számosan vannak még… miután sem egyetlen ember, sem egyetlen szellem nem birtokolhatja az összes tudást… Az edények mindegyike tartalmazza az információt, hogy hol található meg a többi…
Egyet ott adunk át nektek, ahol jeleket hagytunk a földben… és fent a hegyekben… Egy váratlanul kerül majd elő a régióból, amit ti „Dél-Amerikának” hívtok… Egy másikat akkor találtok meg, amikor az általatok „Atlantisznak” hívott elveszett civilizáció felmerül előttetek… és arra ösztönzünk benneteket, hogy fedezzétek fel az általatok „Bimininek” nevezett területet… Mi majd irányítunk benneteket… megmutatjuk nektek, amit ti „templomnak” hívtok… Ez volt az a terület, ahol a kommunikáció zajlott a Föld és a többi rendszer között… Amikor valamennyi tárolóedény együtt lesz, bámulatos tudásnak lesztek birtokosává… A fény és a hang lesz a kulcs; amikor a megfelelő rezgést előállítjátok, megkapjátok az információt, melyre szükségetek van… De az idő még nem jött el… Még mindig vannak olyanok, melyek még formát sem nyertek… és mások, melyek biztonságban pihennek az óceánok mélyén… De ti nem találhatjátok meg azokat, ahogy ti mondjátok a „ti időtökben”… Túl veszélyes lenne az embernek birtokolnia ezt az információt… túl korai az evolúció szempontjából… mert az emberiség még mindig a pusztítás eszközeinek jobbítására tör.
A tárolóedény azért nyerte ezt a formát, hogy bátorítsa az egységet és csökkentse vágyatokat a széthúzásra… Az elmétek a különállásra tör… Rátok akartuk hagyományozni az egység koncepcióját, de a ti elmétek csak a széthúzást kutatja. Ahogyan ti mondjátok, „aki keres, az talál”. És a különválás folyamata máris megindult. Már megkezdtétek a különválást, de nem lesz tovább. Vágyatok a széthúzásra elvezet az önnön pusztulásotokhoz… A széthúzás megsemmisülés és halál. Máris érezzük a szétválás befolyását az erőszakban… Egyre több az erőszak ezen a bolygón. Erőszak ember ellen, erőszak a természet ellen… erőszak a Föld ellen.
Megértjük, hogy ismerni akarod az emberiség eredetét. El akarjuk hát mondani neked, hogy a saját eredeted formája a gondolat volt, és hogy felfelé kell vetned a tekintetedet, nem lefelé. Számos további felfedezés következik be 5, 10, 15 éven belül, mely rámutat minderre… És a kezdetei mindannak, amit ti a saját civilizációtoknak hívtok, több mint 15 000 esztendővel megelőzik a felismerését annak, amit ti Atlantisznak hívtok. Miután a mi civilizációnk számos bizonyítéka még mindig az óceán mélyén nyugszik. Bimini közelében máris történtek felfedezések. De további felfedezések is lesznek az elkövetkezendő 5, 10, 15 esztendőben, melyek ebbe a megfelelő irányba mutatnak majd… További felfedezések lesznek Dél-Amerikában, Ausztráliában és Egyiptomban. Amit ti a sivatagjaitoknak hívtok, ott bukkantok a tudás javára. De a civilizációnk nyomaira fogtok bukkanni a legtöbb szárazföldön is, és sok található a tengerek alatt, különösen az óceánok alatt, amit ti „Atlantinak” és „Indiainak” hívtok, valamint az általatok „Holt-tengernek” nevezett hely alatt. Ott, a föld felszínének közelében, felfedezésre várva, megtalálhatóak a mi civilizációnk maradványai… Ezek a felfedezések zavaróak lesznek és diszharmóniát fognak okozni, de szükség van rájuk, hogy csökkentsék a széthúzást.
De számos felfedezés még nem következhet be. Csak azokat engedhetjük meg nektek, melyek nem taszítanak pusztulásba benneteket. Egy másik világból érkeztünk el a Földre. Egy másik dimenzióból érkeztünk a ti dimenziótokba. Tapasztalni jöttünk, mert szükségünk volt a sűrűség megtapasztalására. Amiről itt beszélünk, annak semmi köze sincs az általatok „testnek” nevezett sűrűséghez. Az élet ezen a Föld bolygón csak primitív formában létezett, de mi fizikai alakot öltöttünk, ami számotokra is felismerhető. Nem akartunk mást, mint megtapasztalni az anyagi sűrűséget, tudást és megvilágosodást hozni közétek. De mi nem váltunk foglyaivá annak, amit ti „földrajzi hovatartozásnak” hívtok. Számtalan relikviánk és tudásunk sok darabja található meg elszórva a kontinenseken és a tengerekben.
De még mindig számosan vannak közöttetek, akik tudni akarják a mi helyünket a ti világegyetemetekben. Még mindig ragaszkodtok ahhoz az elképzeléshez, hogy a harmadik dimenzióból jöttünk, és képtelenek elfogadni, hogy léteznek más dimenziók is, túl a hozzávetőleges tér-idő relativitáson.
Elmondjuk nektek, hogy az idő lényegi valója nem más, mint illúzió. Az időt valójában egy magasabb rendű intelligencia alkotta, mint az agy és testi funkciók feletti kontroll egy formáját. Ez az oltalom az anyag lebomlása ellen, de mint ilyen, alapjában véve nem is létezik. Jóllehet a testen és az agyon túl létezik, az idő az anyag teremtése. A gondolat időtlen. Az idő mint mechanizmus, csakis az anyagra és a kurrens elmére vonatkozik, nem a gondolatra vagy szellemre, hogy a harmadik dimenzió kötelékén belül tartson, és az általatok Földnek nevezett kis planéta határain belül. Arra ösztönzünk benneteket, hogy felfedezzétek az igazságot és megértést, hogy az elme képes a megértésre, és nem szükségképpen az agy.
Az idő számotokra számokban ölt testet. Mi azt közöljük veletek, hogy a számoknak és az időnek nincs mélysége. Ezeket pusztán beprogramozták a jelenkori elmébe, mint védelmet, hogy az idő és a tér korlátain belül tartsanak benneteket. Vannak funkciók, melyek nem az elméhez tartoznak, hanem sokkal inkább az agyhoz. És ezek valójában az agy diszfunkciói, melyek feladata benneteket a háromdimenziós fizikai világhoz kötni. A viszonylagosságok, mint a „szám”, az „idő” és a „tér” az agy azon funkciói, melyek csak a harmadik dimenzióhoz kapcsolódnak. Jelenkori elmétek foglyul tart benneteket a térben és időben, az anyag és fizikai valóság foglyaként, melyet ti realitásnak hívtok. De az idő káprázatának fenn kell még maradnia egy ideig. Megértetted mindezt?
Azért jöttünk el, hogy figyelmeztessünk, az elszakadás máris megkezdődött. A pusztulás máris a kezdetét vette. Az elszakadás gondolatisága gyökeret vert, és máris súlyos események vették kezdetüket. Számotokra, primitív tudásotokkal, máris olyan dolgok kezdődtek el, melyek visszafordíthatatlanok. A tudósaitok játszadozásával vette kezdetét, akik elhajlították a hangot és a fényhullámokat, és amit ti atmoszférátok ”részecskéinek” neveztek. Észre fogjátok venni, mennyi pusztító hullám csapódik a bolygótok felszínébe. Az atmoszférába történő beavatkozás még több pusztulást fog okozni: szokatlan időjárási mintákat, gyors klimatikus változást és a szárazföldek elmozdulását is.
El szeretnénk mondani nektek, hogy a civilizációtok durván félreértette a fényt, a hangot és az anyagot. Ezért van az, hogy csak annyit fedeztetek fel belőle, mely a legközelebb esik hozzátok.
De a tudósaitok és a kormányaitok még mindig olyan játékokkal játszanak, melyeket nem értenek. A fénnyel és a hanggal játszanak, azzal, amit ti „részecskéknek” és „sugárzásnak” hívtok, és pusztulásba taszítanak. De miután a reakció nem azonnali, és nincs nyilvánvalóan a közeletekben, addig fogjátok ezt tovább folytatni, míg az egész bolygó ki nem tör és el nem pusztul.
Ahogyan azt már elmondtuk, jelenkori elmétek nem keres mást, csak a különválást. Vágyatok a különválásra nem vezet el máshová, csakis pusztulásotokhoz. Mert ez ugyanaz az elme, mely az özönvizet is okozta, és a szárazföldek korábbi pusztulását. És ez a pusztulás elkezdődött ismét megtörténni. És máris érezhetjük a széthúzás befolyását a világunkban. De ti még most sem vagytok mindennek tudatában, mert ti magatok éltetitek. Mi azonban elmondjuk nektek, hogy a Föld nagy változások előtt áll…
Még a bolygótok maga is meg fog változni, ahogyan az időjárás is, és ahogyan minden más is, amit a Földről jelen pillanatban ismertek. Változások lesznek a Földön az emberi életformában, az állatokban, amit ti „vegetációnak” ismertek; annak a formájában, amit ti „szárazföldnek” ismertek, és amit ti „atmoszférának” ismertek.
Nagy horderejű katasztrófa fog bekövetkezni. De, alapjában véve, a „katasztrófa”, ahogyan ti neveznétek, már el is kezdődött. Rá fogtok jönni, hogy egyre több halál férkőzik az életbe a bolygótokon. Rá fogtok jönni, hogy ami a földben növekszik, óriási változásokat fog okozni, és látni fogjátok, hogy amit elvetettetek, mennyi halállal fog kikelni. Hatalmas pusztulást fogtok látni a „sugárzás” által, ahogyan ti neveznétek, és a veszedelmet találjátok abban is, ami a bolygótokra tör. Kitörések lesznek, az időjárási minta változásai és további elszakadás az atmoszférától. Több lesz a szél… és a háziállatok nagy számban fognak elpusztulni. A vizeitek felmelegednek arra a szintre, ahová nem lenne szabad, és a szárazföld el fog tűnni a hullámok alatt. A földtömegek eltűnnek, a tengerek és az óceánok felemelkednek.
Hatalmas szakadás lesz a Földön… mely a Föld belsejéből ered. A mágneses mező áttevődik, és máris mozgásban van. A Föld kettéválik, és egy kisülés halad át a Földből az atmoszférába. Az atmoszféra máris belép a negatív szennyezettség állapotába. Ezt teszitek a Földdel a negatív energiáitokkal.
És ezért is hagytuk hátra számotokra ezeket az edényeket, a ti időtök szerint „hosszú idővel ezelőtt”, amikor ráébredtünk, hogy mennyi minden el lett feledve a fizikai dimenzióvá válás eredeti céljaiból. Amikor rádöbbentünk, hogy a széthúzás gondolatisága nyert teret, és hogy nagy katasztrófák várnak a Földre, úgy döntöttünk, visszatérünk eredeti dimenziónkba, bár hátrahagytuk nektek elménk örökségét. Tudtuk, hogy lesznek olyanok, kiknek tudása és spirituális fejlettsége erre az útra terel benneteket. Tudtuk, hogy a katasztrófa miatt, mely a bolygóra vár, lesznek olyanok, akiknek elő kell majd hívniuk reinkarnációs emlékeiket, hogy meggyógyítsák a megvadult világot, szeressék, és tanácsokkal szolgáljanak a számára; a tudás nélküli világot, melyre a pusztulás tüzei várnak.
Amikor azonban eljön az idő, azok számára, akik a spirituális tudást keresik, az lesz a kötelesség, hogy figyelmeztessenek másokat, a Föld ki fordulni sarkaiból. Ebben az edényben, és a többiben, amit számotokra hátrahagytunk, mindent megtaláltok, amire szükségetek lehet. A tudásunk kristályosodott ki benne, és idővel ez a tudomásotokra jut. Azzal a szándékkal készültek, hogy ezen edényeken keresztül aktiváljuk a tudatot, amikor a Földnek erre szüksége lesz. És ez máris elkezdődött, ahogyan ti mondanátok „itt” és „most”. Azért vagyunk itt, hogy elmondjuk, nagy változás kezdődik… kezdődött… a szülőbolygótokon belül. Arra ösztönzünk benneteket, hogy tudassátok az emberiséggel a dolgokat, amiket átadtunk, abban a reményben, hogy a holocaust csökkenthető legyen. Habár ez már nem kerülhető el, a kihatásait még nagyban meg lehet változtatni.”
Egy időőrző elbeszélése
Az őslakos amerikaiak között a mesélés hagyománya az eszköze annak, hogy a titkos tanításaikat egymásnak generációról generációra átadják. A cherokee-k Megcsavart Hajszálaknak nevezik ezeket az embereket, akik több mint 400 különböző néptörzs tagjait foglalják magukba az egész Észak-, Közép- és Dél Amerikából. A Megcsavart Hajszálak öregjei a következőket mondták el:
„Kezdetben 12 világ létezett az emberi élet számára. Ezek a planéták különböző napok körül keringtek, és a vének egy Osiriaconwiya nevű bolygón találkoztak. Ez a negyedik bolygó a Nagy Kutya csillagtól, a Szíriusztól számítva. Két napja és két holdja van, és itt találkoztak a vének, hogy megvitassák a „gyermekek bolygójának” helyzetét – ez az a planéta, melyet napjainkban benépesítünk. Ez Föld nagyanya. A mi nyelvünkön Eheytomának nevezzük, de a „gyermekek bolygóját” is értjük alatta, mert ez a legkevésbé fejlett az ember által belakott bolygók közül. Valójában tehát 12 planétából álló nagy család vagyunk.
A többi bolygók mindegyike vette felgyülemlett tudását, és ezt a tudást egy holografikus számítógépbe – legalábbis modern kifejezéseinkkel így tudnánk leírni – táplálta: egy kristálykoponyába. Ezek tökéletesen makulátlan kristálykoponyák voltak. A koponyáknak mozgatható volt az állkapcsa, akárcsak a mi koponyánknak, ezért gyakorta utalnak rájuk úgy, mint éneklő „koponyákra”, és a teljes konfiguráció az „Osiriaconwiya Bárkája” nevet viseli. A legjobban talán úgy érthetjük meg ezeket, ha elképzeljük azokat a számítógépeket, melyekkel napjainkban nagy mennyiségű információ is tárolhatóvá és elérhetővé válik a számunkra. Valamennyi kristálykoponya roppant mennyiségű adatot foglal magában, és ha tudjuk a módját, ehhez hozzá is férhetünk.
Akárhogy is, kozmikus véneink fogták a Bárkát, és az emberek által benépesített 12 – általunk „szent 12” planétának vagy a „nagyanyáknak” nevezett - világ valamennyi tudását beletáplálták, majd idehozták őket, és munkálkodni kezdtek, hogy megtanítsák Föld nagyanya gyermekeit. Ezek a kozmikus vének megtalálták a módját, hogy képesek legyenek kommunikálni a „kétlábúakkal”, idelent Föld nagyanyán.
És valóban ez volt a leghatásosabb és legértékesebb ajándék, amit a Föld gyermekei kaphattak, hiszen ez volt a tudás ajándéka. Ez volt a legnagyobb ajándék, mert ez volt a gyökér, melyből a fejlődés a szárba szökkenhetett; ez volt az alap, melyre minden felépülhetett.
Eredetileg tehát ez történt, és volt egy időszak, amikor óriási fejlődés ment végbe. A más bolygókról származó vének kioktatták a Föld gyermekeit, és nekik adták, amit „a szent pajzsok tanításának” hívnak.
Az öregek megtalálták a módját, hogy a Föld lakóival saját bolygójukról kommunikáljanak, két hatalmas kupola - egy vörös és egy kék – segítségével, melyek az óceán alatt helyezkedtek el. És segítették a Föld népeit, hogy felépítsenek négy nagy civilizációt: Lemuria, Mu, Mieyhun és Atlantisz civilizációit. És arra használták fel a koponyák tudását, hogy nagy misztikus iskolákat hozzanak létre, a rejtett bölcseletek iskoláit, és titkos gyógyító szervezeteket. Kezdték széles körben elterjeszteni a tanokat. Az információ megközelítőleg 750 000 esztendővel ezelőtt érkezett meg, és 250-300 000 esztendővel ezelőtt kezdődött el a terjesztése Föld nagyanyán. A tanítások segítségével további koponyák készültek a Földön, ám ezeknek, bár életnagyságúak voltak, nem volt mozgatható az állkapcsuk. Számos ilyen koponya létezik, melyeket „beszélő koponyákként” ismerünk, hogy megkülönböztessük őket az eredeti Bárka „éneklő koponyáitól”, melyek a 12 világ valamennyi tudását tartalmazták.
A koponyákat egy piramis belsejében tartották – a Bárkaként ismert, hihetetlenül hatalmas formációban. A Bárka a szent bolygókról származó, körben elhelyezett 12 koponyából állt, egy tizenharmadikkal, a leghatalmasabbal, a formáció középpontjában. Ez a tizenharmadik koponya képviselte valamennyi világ kollektív tudatát, és kapcsolódott valamennyi szent planéta tudásához.
Az utazó emberek az éneklő koponyákból álló Bárkát először az „olmékként” ismert néphez vitték el, majd az vándorlásnak indult, és a maják vették át, azután az aztékok (Teotihuacanban őrizték), és napjainkban ez a tudás még mindig a Megcsavart Hajszálak birtokában van.
Az aztékok arra használták fel a koponyák hatalmát, hogy másokat az irányításuk alá vonjanak; hogy visszaéljenek saját erejükkel, és hatalmassá tegyék önmagukat. Olyan hatalmassá váltak, és erejük oly pusztító méreteket öltött, hogy meg kellett őket állítani. Az egyetlen hatalom, mely képes volt megtörni az aztékokat, a spanyol birodalom volt. A Bárka még Teotihuacanban volt, amikor Cortez leigázta az amerikaiakat. A papok, akik Cortezzel érkeztek, meghallották a kristálykoponyák hírét, és azt az információt eljuttatták Rómába, a pápának is. A kor katolikus pápája pedig így rendelkezett: „Ezt a tudást meg kell szerezni.” Jobban akarta a koponyákat, mint a birodalom minden aranyát és minden gazdagságát. És, habár a Bárka akkoriban még jól el volt rejtve a föld színe alatt, a spanyol katonák eljöttek, és egy belső árulás folytán sikerült tudomást szerezniük a rejtekhelyről.
Mielőtt azonban megkaparinthatták volna a kristálykoponyákat, a jaguár papok és a sas harcosok megfogták a koponyákat, és elmenekültek velük. Néhányukat a korábbi maja területekre vittek magukkal, mások Dél-Amerikába kerültek, megint mások szétszóródtak a világban.
Így tehát a koponyák történelmük során első ízben itt, Föld nagyanyán elváltak egymástól.
A koponyáknak odakint kell lenniük és vándorolniuk, hogy távol legyenek egymástól, míg el nem jönnek azok az idők, hogy megtanulunk osztozni egymással a tudáson, gondoskodunk egymásról, tanítjuk egymást, és békés, harmonikus világot teremtünk Föld nagyanyán.
Azt azonban mindenki tudja, hogy napjainkban Föld nagyanyán nem ez történik, ezért a koponyáknak továbbra is odakint kell lenniük, és vándorolniuk.
A legenda viszont úgy tartja, hogy egyszer valamennyien vissza fognak térni a családjukhoz; ha az a család végre hajlandó lesz felnőni, megérni, és békében csatlakozni a bolygók családjához.
Ez tehát a legenda, amit tanítóm mesélt el nekem, és neki annak előtte az ő tanítója, a Megcsavart Hajszálak tradíciói szerint.”
Jamie Sams elbeszélése
„Az a világnézet, mely tudósaitok és akadémikusaitok sajátja, minden, csak nem az emberiség és annak történelmének nézőpontja, és nagyon is beszűkült látásmód. Ez a beszűkült látásmód az oka, hogy egyetlen archeológus sem képes valódi magyarázatot adni a kristálykoponyák csodájára. Nem tudják megmagyarázni még Teotihuacan piramisait sem, vagy azokat, melyek az ősi Egyiptomból származnak. Képtelenek magyarázatot találni a roppant kőtömbökre, melyeket a perui inka birodalom használt. Nem találnak választ rá, hogy mi – ilyen egyszerű és primitív emberek – hogyan voltunk képesek azokat mozgatni. Nem tudják megmagyarázni, hogy népem hogyan tett szert arra a technikai precizitásra, mely az ilyen épületek létrehozásához szükséges. Senki sem tudja megmagyarázni, hogyan készültek a piramisok, és hogyan lehetséges az, hogy éppen a legősibb példányok lettek a legpontosabban és legszebben kialakítva. Nem találnak rá magyarázatot, hogyan lehettek az ősi egyiptomiak, vagy olmékok, maják és aztékok közönséges törzsekből egyik napról a másikra építőmesterek. Attól tartok, ez a beszűkült látásmód még most sem engedi láttatni a mi igazságunkat, de azért én elmondom nektek, mert a Szellem kért arra, hogy így tegyek. Amit el fogok mondani nektek, titokban volt tartva az európaiak előtt, mióta azok csak megérkeztek a Teknős-szigetre, most azonban eljött az idő, és fel fogunk szólalni.
Tudjátok, a földönkívüliek voltak azok – ahogyan ti nevezitek őket – akik elhozták nekünk a kristálykoponyákat. Mi „égi isteneknek” vagy „égi embereknek” nevezzük őket. Ezek az égi emberek a Víz Harmadik Világának vége felé keresték fel a Földet. A Víz Harmadik Világa hosszú-hosszú idővel ezelőtt zajlott, még a kontinentális sodródás előtt, amikor a világ valamennyi földtömege egyetlen, Teknős-szigetként ismert kontinenst alkotott.
Az égi istenek a kezdetek kezdete óta látogatták a Földet, és azóta is több alkalommal eljöttek ide. Gyakorta nagy tanítóként emlegették őket, és olyan neveket kaptak, mint Közép-Amerikában Quetzalcoatl, vagy Dél-Amerikában Viracocha. Sokszor jöttek olyankor, amikor az emberiség éppen küzdelmet folytatott egymással, vagy olyankor, amikor nem voltak törvények, vagy egyéb okokból éltünk szegényes életet. Segítőkként léptek fel, gyógyítókként; megpróbálták megtanítani az emberiséget, hogy békében éljen. Ezek az égi istenek segítették a korai embereket abban is, hogy a klasszikus világ csodáit létrehozhassák. Az emberiség átalakult a saját galaxisunkból, de más bolygókról származó lényekkel való kapcsolattartás során. Kulcsszerepet kezdett játszani a fejlődésben, és sokkal nagyobb mértékben, mint azt képzelnénk.
De amit el szándékozok mondani, sokkal mélyebbre nyúlik vissza. Elvisz bennünket legkorábbi őseink idejébe. Elmondom nektek a teremtés igaz történetét úgy, ahogyan annak idején én is hallottam az őseimtől. Kezdetben béke honolt a Földön. Az emberek, akik akkoriban éltek, nem voltak homo sapiensek, ahogyan ma ismerjük őket. Ti Neander-völgyi emberként ismeritek ezt a típust, de mi „Föld-embereknek” nevezzük őket. Ez volt az aranykor, amikor a Földön az emberek és az állatok kommunikáltak egymással és harmonikus életet éltek. Számtalan legenda örökíti meg a világ minden részén ezt az aranykort. Ugyanaz, mint ami a ti Ótestamentumotokban is szerepel, Édenkert néven. És ezt - ha ez még kényelmesebbé teszi mindennek az elfogadását – tudományos bizonyítékok is alátámasztják. Még a ti saját tudósaitok is felfedezték, hogy őseink egyáltalán nem voltak azok az agresszív ragadozók, mint amilyennek korábban hajlamosak voltunk tartani őket. Nem is olyan régen a John Hopkins egyetem tudósai ismét megvizsgálták az ősi koponyák fogazatát, és felfedezték, hogy korai ősünk szinte teljes egészében vegetáriánus volt, és hogy egyáltalán nem öldöste az állatokat.
A problémát az okozta, hogy az fejlődni kezdett, a feje egyre nagyobbá és nagyobbá vált, ahogyan az agy tömege fokozatos növekedésnek indult. Ez azért történt így, mert az agy tárolta el az összes genetikai információt, ami minden generációval egyre duzzadt, és ahogy nőttek az emlékeik, úgy nőttek a fejméretek is. Ahogy a fejek egyre nagyobbak lettek, a faj női egyedeinek egyre nagyobb gondot okozott az utódok megszülése. Idővel megnövekedett a szülés közben elhalt asszonyok száma, és az egész faj továbbélése kérdőjeleződött meg.
Biztosan ti is hallottatok már az evolúció történetének „hiányzó láncszeméről”, melyről a tudósaitok annyit beszélnek, de sem megmagyarázni, sem megérteni nem tudják. Bekövetkezett egy hirtelen és nagy léptékű ugrás a törzsfejlődésben, amire nincs magyarázat. Senki sem tudja, miért történt ez az óriási előrelépés, és hogy hogyan következett be ilyen rendkívüli hirtelenséggel. Nos, mindez azért történhetett így, mert pontosan akkor, amikor a Föld ebbe a krízishelyzetbe sodródott, az égi istenek – vagy „földönkívüliek”, ha úgy tetszik - eljöttek az égből, a Plejádokról, az Orionról, a Siriusról. Azért jöttek, hogy új otthonra találjanak, itt a Földön, ezen a gyönyörű kék-zöld bolygón.
Az égi istenek tehát eljöttek, és elhozták magukkal a kristálykoponyákat, ajándékként a földlakóknak. Ezek a koponyák ugyanis tartalmazták a más bolygókról érkezett lények valamennyi tudását. A koponyákba volt foglalva kultúrájuk, matematikájuk, tudományaik, csillagászatuk és filozófiájuk egésze, beleértve reményeiket és álmaikat is. Lényük egésze azokban a koponyákban volt eltárolva. Elmondhatjuk, hogy nem akármilyen ajándékkal kedveskedtek nekünk!
A koponyáknak azonban volt egy másik funkciójuk is. Mintaként szolgáltak egy új fajhoz. Az emlékek, melyeket az agyunkban tároltunk, átkerültek a DNS-be. Az agyunknak nem kellett már tovább növekednie. A kristálykoponyák képviselték azt az új formát, amilyenné mi váltunk, az emberiség modelljét. Ez megint olyasmi, ami a Mózes I. könyvében is megtalálható, mely elmondja: „És látták az Istennek fiai az emberek leányait, hogy szépek azok.” Tudjátok, amikor a földönkívüliek megérkeztek ide, tudták, hogy nem lesznek hosszú életűek a mi atmoszféránkban. Így, akárcsak a földi emberek, az égi istenek is halandóak voltak. Megtörtént tehát a kölcsönös átváltozás. Ezek a földönkívüliek, „égi emberek”, egyesítették a földi emberek génjeit a sajátjukkal, hogy mindkét faj fennmaradhasson, de egy olyan új formában, mely különbözött mindkét korábbi fajtól.
Talán nehéz ezt elhinni, de ez olyan valami, amit ma már nekünk is hatalmunkban áll megtenni. Nemsokára képessé válunk egyetlen állati sejt felhasználásával reprodukálni az egész állatot, ugyanakkor már ma is összeolvaszthatjuk két különálló faj génjeit, hogy létrehozzunk egy teljesen eredeti példányt. Az emberi lények tehát majdnem olyan szinten állnak ma, mint akkor földönkívüli őseink. Habár számos területen kell még előrelépnünk – nem utolsósorban a Földanya iránti nagyobb tisztelet, és kölcsönös kapcsolatrendszerünk megértésének terén – máris hihetetlen hatalom birtokosai vagyunk. Csillagközi őseink azonban már hosszú-hosszú idővel ezelőtt elérték ezt a szintet, és teljesen új fajokat, új életformákat hoztak létre. Az általuk létrehozott faj lett a homo sapiens, ahogyan mi emberi lények magunkat nevezzük. Egyedül ezúton volt biztosítható mind a földönkívüli, mind az ember előtti fajok továbbélése, és mi megtaláltuk a módját, hogy egy fajként éljünk tovább a Földön.
A kristálykoponyák az eredeti reprezentánsai annak az új formának, amivé lettünk. Ők az emberiség modelljei. És ez csak az egyik eleme annak, ahogyan a kristálykoponyák az eredetünkkel és végzetünkkel kapcsolatos információkat tartalmazzák. Ez az oka, hogy a bennszülött népek – szerte a világon, nemcsak Amerikában – eredetükkel kapcsolatban a csillagokról és az ősi égi istenekről beszélnek. A maják, a sziúk, a cherokee-k mind azt állítják, hogy a csillagokból származnak. Van egy afrikai törzs, a dogon, mely mindig is azt állította, hogy az ősei a Siriusról jöttek, amit ők egy kettős csillagrendszernek tartanak. Senki sem hitt nekik egészen addig, míg a teleszkópjaink eléggé fejlettek nem lettek ahhoz, hogy felismerhessük, valóban két egymáshoz közeli csillagról van szó. Mostanra már a csillagok körül keringő bolygókat is felfedezhettük. Nemsokára igazolni tudjuk majd azt is, hogy a más életformák számos más bolygót is benépesítenek, még saját galaxisunk határain belül is.
Vannak olyanok, akik azt állítják, hogy a Földről jöttünk. Mindkét pártnak igaza van. Valamennyien kettős ősiséggel és genetikus emlékekkel rendelkezünk. Valójában a DNS-nek is ezért van két ága. Eredetileg az egyik szál tartalmazta a mi földi emlékeinket, a másik égi őseinkét. A tudósok nemsokára fel fogják ismerni mindezt.
És az egyik ok, amiért a koponyák kvarckristályból készültek, mert a szilikont az égi istenek vezették be saját genetikus struktúránkba. Az életformánk teljes egészében szén alapú volt. A szilikon azonban most már ott van a vérünkben. Így tehát részünkké vált az a kristályos mátrix, mely a galaxis többi részéhez köt bennünket. Az őslakosok mindig is tudták, hogy a Földet, a Napot, és minden más planétát egy kristályos struktúra roppant méretű hálója fogja egybe. A háló hangból és színekből szövődött. Az univerzum egésze egy struktúra és szervező elv szerint épül fel, és ehhez a hálóhoz kapcsolódik, akárcsak Földanyánk. A tudósaitok nemsokára ezt is felfedezik majd. Ezért vonzzák a kristálykoponyák magukhoz az embereket, mert felszabadítják a belső tudást; a tudást, hogy valamennyiünkben ott a szén és a szilikon struktúra. Ránézünk a koponyára, és eszünkbe jutnak saját szöveteink, saját lényünk szilikon struktúrája, mely az univerzum egészéhez kapcsol bennünket.
Az én népem azt mondja, „Emlékezz az őseidre. Emlékezz rá, hogy ki vagy, és honnét jöttél”. És ez a béke üzenete az emberiség egésze számára. Mert a kristálykoponyák azért vannak itt, hogy eszünkbe idézzék közös eredetünket. Mert ez a Föld valamennyi lakójának öröksége. Valamennyien osztozunk ugyanabban a közös háttérben: feketék, fehérek, vörösek, sárgák, barnák. Ennek a Földnek valamennyi lakója ebből a forrásból ered; a házasságból Ég és Föld között, a teremtés látható és láthatatlan aspektusai között.
Nézd, én nem kérem tőled azt, hogy feltétel nélkül higgy el mindent, most azonnal. Hamarosan úgyis meg fogod érteni. Hogy elhiszed-e, a történelemnek ebben a szakaszában nem kiemelt fontosságú, sőt valójában nem is számít. Ha másért nem is, a történet abból a szempontból mindenképpen fontos, mert ráébreszt arra, hogy a múlt története talán nem feltétlenül az, amit te mindig is annak tartottál, és ez már önmagában véve is fejlődés lesz.
Egyszer, ha majd belátod, hogy a bolygó történelme és saját eredeted sem olyan, aminek korábban tartottad, ez segít neked abban, hogy többet gondolj a múltra, többet az emberiség múltjára, és saját személyes múltadra, és azt fogod látni, hogy ez jelentősen megnöveli majd a lehetőségeket. Ha egyszer megnyitod magad annak megértése előtt, hogy a helyed a világban nem szükségszerűen olyan, amilyennek korábban tartottad, belátod majd, hogy ez önmagában újabb lehetőségeket tár fel nem csak a múlttal, de a jelennel és a jövővel kapcsolatban is. Ha ugyanis a múltunk különbözik mindattól, amit korábban elképzeltünk, akkor talán a jövőnk is másmilyen lehet és lesz, mint amilyennek napjainkban elképzeljük. És ez jelen pillanatban a legfontosabb.”
/https://www.arvisura.van.hu/keret.cgi?/kristalykoponya.htm/