A leviatán

Kriptozoológia: rejtőzködő állatok tana. Így nevezik a ma már sokak által tudománynak elfogadott irányzatot, amely olyan rejtélyes állatokkal foglalkozik, amelyek létezése feltételezhető, de nem bizonyított, vagy amelyeket általánosan kihaltnak tartanak, de időnként valaki jelenti, hogy észlelt egyet közülük. A kriptozoológusok szerint őskori pleiszioszauruszok a mai napig élhetnek a tengerekben. Miért ne – érvelnek –, végül is bolygónk kétharmadát víz borítja, és ennek nagy része 1000 méternél mélyebb. Állítólag a Marsról többet tudunk, mint az óceánok mélyéről. Mivel az óceánok nagy része még teljesen felfedezetlen, így elképzelhető, hogy nem teljesen alaptalanok a tengeri szörnyekről szóló beszámolók, hiszen sokféle ismeretlen és osztályozatlan teremtmény élhet e sötét és rejtett mélységekben. A kriptozoológusok éppen ezért az óceán mélyén legalább hétfajta óriás tengeri kígyót feltételeznek, melyek a 30 méter hoszszúságot is elérhetik.

 

Nos, ilyesminek képzelik el a leviatánt is, melynél most sorra veszünk, hogy hol, hogyan bukkant fel....

 

 

Leviatán a Bibliában

A Jób könyvében szereplő másik bibliai lény a leviatán, az első ugye a behemót volt, amiről a múlt cikkben lehetett olvasni. A héber liw-wi-jatan tekergőzőt jelent, és egy, a tengerben élő kígyó vagy sárkány alakú élőlényre vonatkozik. A jellemzés szerint az állat igazi szörny: „fogai körül rettegés lakik”. Korábban ezt az állatot is megpróbálták azonosítani a krokodillal, de a leviatán egyes tulajdonságai a krokodilra egyáltalán nem illenek. A bibliai beszámoló szerint a leviatán „felkavarja a mély vizet, mint a fazekat, a tengert olyanná teszi, mint a festékedény. Maga után világos ösvényt hagy, azt hinné az ember, hogy a tenger megőszült”. Ebből a leírásból az derül ki, hogy a leviatán egy nagyon nagy méretű állat, amely, ha gyorsan tekereg, felkavarja a homokot, és így nagy területen felzavarja a vizet a mélységben.

És ami talán a legmeglepőbb: a Biblia szerint legalább egy leviatán a mai napig él. Ézsaiás próféta szerint ugyanis az idők végén maga az Úr fogja megsemmisíteni a leviatánt: „Ama napon meglátogatja az Úr kemény, nagy és erős kardjával Leviatánt, a futó kígyót, Leviatánt, a tekergőző kígyót, és megöli a sárkányt, amely a tengerben van.” (Ézsaiás 27,1) A próféta ezt az ítéletet a halottak feltámadása és Izrael helyreállítása idejére, „az utolsó idők” jövőbeli eseményei közé helyezi. A Talmud egyik magyarázata szerint is az idők végén, az armageddoni csata után kerül majd sor a leviatán elpusztítására.

 

Leviatán a mitológiában

Már az emberiség történetének hajnalán keletkezett közel-keleti mítoszokban is olvashatunk ilyen ősi tengeri lényekről. 

Az ősi mezopotámiai vízi istennőt, Tiamatot is tengeri kígyóként ábrázolja egy babilóniai pecsét, asszír ábrázolása pedig ugyanez a kígyó, csak lófejjel és sasszárnyakkal, ami a tengeri sárkányok közkeletű képe. 

A kánaáni térségből származó istenpár, Baál és Astoret esetében is előfordul egy tengeri szörny. A történet szerint az időjárás- és termékenységisten, Baál úgy szerezte meg a tengerek felett az uralmat, hogy legyőzte Lotant, a hétfejű tengeri szörnyet. 

A görögöktől kezdve a vikingekig számtalan nép monda- és hiedelemvilágában megtalálhatók még ezek a tengeri szörnyek, és mindenhol jelentős szerepet kapnak.

 

Leviatán az újkorban

XVI. század

Az első leírások Norvégia és Svédország környékéről, a 16. században élt Olaus Magnustól származnak. Az uppsalai svéd érsek, az északi népek vallásának történetéről szóló Historia de Gentibus Septentrionalibus című mű szerzője egy 60 méter hosszú és 6 méter széles tengeri kígyóról számol be, amely egy Bergen melletti barlangban lakott. A kígyó hajókat borított fel, vagy a fedélzetről embereket és állatokat ragadott el. Éjszakánként pedig teheneket, bárányokat és disznókat evett. A beszámoló szerint a fekete kígyó nyakán haj vagy sörény nőtt, fényes szeme volt és „fejét feltartotta, mint egy oszlop”. A püspök azt állítja művében, hogy ilyen kígyók az egész norvég partvidéken éltek. Olaus Magnus a sárkányokat és a mitológiai állatokat a mesék világából valóknak tartotta, de szilárdan hitt az óriási tengeri kígyók létezésében.

XVIII. század

1752-ben a tengeri szörnyek iránt nagyon érdeklődő bergeni püspök, Erik Pontoppidan birtokába jutott egy levél, melyet Lorenz von Ferry kapitány írt a bergeni bíróságnak. A levélben a kapitány beszámol arról, hogy 1746 egyik forró augusztusi napján, amikor legénységével partra eveztek a norvég Moldéban, láttak egy tengeri kígyót. A kígyónak lóhoz hasonló szürke feje, nagy, fekete szeme, fekete szája, hosszú, fehér sörénye és egymástól körülbelül 60 cm-re hét vagy nyolc púpja volt. Von Ferry kapitány rálőtt a szörnyre, de az gyorsan lemerült. Legénységének két tagja esküvel erősítette meg a beszámolót. 

XIX.század

A korszerű tengerhajózás idejéből is számos beszámoló szól titokzatos tengeri lényekről. 1848. augusztus 6-án a Daedalus nevű angol hajó fedélzetéről egy 18 méteres tengeri kígyót pillantottak meg a Jóreménység foka körül. A sötétbarna szörny rendkívül gyorsan úszott el a hajó mellett, miközben feje 120 centiméterre kiemelkedett a vízből. A hírre Sir Richard Owen, konzervatív tudós, Darwin eszmei ellenfele a The Times hasábjain meglehetősen csípős hangú vitába bocsátkozott a Daedalus kapitányával, Peter M’Quhae-vel. Owen szerint a tengerészek csak egy oroszlánfókát láttak. M’Quhae kapitány azonban szilárdan kitartott amellett, hogy az bizony egy tengeri kígyó volt.

1833. május 15-én a brit hadsereg négy tisztje és egy raktárosa kint halásztak a nyílt tengeren, amikor 180 méterre elúszott mellettük egy 24 méteres kígyó. Az eset a Mahone-öbölben, Nova Scotiában, Halifaxtól 65 kilométerre történt. Mindannyian meg voltak róla győződve, hogy nagyon jelentős dolgot láttak. Feljegyzést is készítettek az esetről, s kijelentették: „A tévedés ki van zárva. Nagyon örültünk, hogy megbizonyosodhattunk róla, a tengeri kígyó létezik.” 

XX.század

 

1901 májusában a Grangense gőzös az Atlanti-óceán nyugati részén hajózott, amikor a hídon tartózkodó tisztek egy hatalmas, krokodilszerű élőlényt pillantottak meg, amely a felszínen fickándozott. Fogai legalább 15 centiméteresek voltak. A kapitány nem volt hajlandó a hajónaplóba bevezetni ezt a különös eseményt, hanem kijelentette: „Csak azt mondanák, hogy mindannyian részegek voltunk.” 

Robert Serrec is állítólag egy óriási tengeri kígyót látott 1964 decemberében, amikor Ausztráliában a Hook-szigeteken töltötte szabadságát. Éppen családjával és barátaival vitorlázott, amikor a 10 méter mély vízben egy kígyószerű lény 25 méteres árnyékára lett figyelmes. Gyorsan sikerült lefényképeznie, mielőtt a különös lény ismét eltűnt.

Az észak-amerikai Chesapeake-öbölben több szemtanú látott egy kígyószerű tengeri szörnyet. 1982-ben figyelték meg először ezt a hosszú, kígyószerű lényt. A szemtanúk 7 és 12 méter között adták meg az állat hoszszát, és Chessie-nek nevezték el. Állítólag futball-labda nagyságú feje van, sötét színű, és nincsenek uszonyai. Az állatot 1982-ben egy Robert Frew nevű szemtanú le is filmezte. A videón látható titokzatos lénynek kígyószerű feje van, és jellegzetesen úszik – úgy, mint az ismert kisebb tengeri kígyók.

1983 novemberében San Franciscóban a Golden Gate-től északra építőmunkások egy körülbelül 30 méter hosszú és 1,5 méter széles tengeri kígyót figyeltek meg, amely kimászott a partra. A munkások távcsővel figyelték, ahogy a kígyó tekergőzött és a fejét ide-oda dobálta. 

XXI.század

2007 decemberében jó állapotban megmaradt tengeri őshüllőcsontvázra bukkantak norvég kutatók a Spitzbergák szigetcsoport egyik szigetén. A 29 őslény csontváza között van egy óriási méretű is, melynek koponyája 3 méter hosszú, a fogai pedig akkorák, mint egy-egy ananász. Az állatot a pleiszioszauruszok közé sorolják, teljes hossza vélhetően 15 méter volt.

 

/https://mitoszokeslegendak.blogspot.hu/2010/09/leviatan.html/