A mezopotámiai kőtáblák
A sumeroktól maradt ránk a világ teremtésének
és a vízözönnek a legrégibb leírása, melyek úgy szólnak, hogy a
víz apadása után ismét az Égből szállt alá a Földre a Tudás. Csillagászati
ismereteik olyan magas fokon álltak, hogy megkülönböztették
az állócsillagokat a bolygóktól. Ismerték az üstökösöket, meteoritokat.
A Nap, Föld és Hold egymáshoz viszonyított mozgását - szigorú
matematikai szabályokra alapozva - figyelemmel kísérték, és
táblázatokban rögzítették a Naprendszer többi bolygójának helyzetével
együtt. Ezekből az adatokból pontos naptárt készítettek, melyben
az újév kezdetét a tavaszi napéjegyenlőség pontjára tették. Ismerték
a precesszió fogalmát és a 25920 kisévet felölelő nagyévet
is. A legrégibb naptár Kr.e. 4400-ból Nippúrból származik. Egy a
Kr.e. III. évezredben készült agyagtábla alapján a mai kutatók pontosan
beazonosíthatták az ott felsorolt bolygókat és csillagképeket
is.
Zecharia Sitchin, amerikai kutató elmélete szerint a sumer teremtésmítosz,
az Enúma elis - melyet 7 agyagtáblára róttak fel az
ókori Folyamközben - nemcsak az istenek születésének története,
de egyben a Naprendszer keletkezését mondja el nekünk, ahol az istenek
a bolygókkal azonosak. Az első táblán elkezdődik a Naprendszer
kialakulása, mely a Napból - kezdettől létező - és 9 égitestből
áll. Ekkor még nem létezik sem a Föld, sem a Hold, a Plútóval
pedig, mint a Szaturnusz "hírnöke" - holdja? - találkozunk. A Mars
és Jupiter között a Tiamat nevű bolygó foglal helyet, aki az "Élet Úrnője".
Ezen a pályán most az ún. kisbolygó-övezetet tartjuk számon,
ahol több mint 3000 aszteroida (kisbolygó) kering a Nap körül. Létezik
olyan elmélet, mely azt mondja, hogy
ez egy olyan bolygó törmeléke, maradványa,
mely valaha itt keringett, de egy ütközés
során darabokra tört.
A 2. kőtáblán "Égi viszály" bontakozik ki,
ahol a bolygók egymás felé vonzódnak és
zavarják az égitestek pályáját. Harc kezdődik,
melynek során a Naptól legtávolabb
kering? bolygó, a Neptunusz (Éa) megfosztja
a Napot teremtő erejétől, így újabb bolygók
már nem születnek és egy időre béke
honol a Naprendszerben. A 3. kőtáblán a
történet Marduk születésével folytatódik,
aki a Mélység szívében jön világra, Éa nemzi,
vagyis a Neptunusz vonzza be a mi Naprendszerünkbe,
pályáját megváltoztatva.
Marduk a bolygók támogatásával elindul Tiamat felé, hogy elpusztítsa.
Útja során a külső bolygók pályájában zavarok támadnak, majd
Marduk elérkezik Tiamathoz és erejével darabokat szakít ki testéb?l.
Tiamat erre 11 szörnyet szül, akik továbbra is az oldalán lépkednek.
Közülük az elsőt, Kingu-t indítja Marduk ellen. A többi bolygóistenség
Marduk mellé áll, hogy legyőzzék Tiamatot.
A 4. tábla az égi csatát írja le. Az istenek felkérik Mardukot a Tiamattal
való ütközéshez, majd eldől a csata. Marduk végighalad az
égen, megkerüli a Napot, újra visszatér a csata színhelyére, ütközik
a Tiamattal és kettéhasítja azt. A leválasztott rész lesz a Föld, melyet
új keringési pályára állít. Az összetört másik felet "égi karpánt"-
nak nevezik, melyet Marduk az égre feszít. Ez lenne a kisbolygó öv
(karpánt = pánt = öv).
Az 5. tábla a földi atmoszféra, a kontinensek és az óceánok kialakulását
mondja el. Létrejönnek a földi életformák, Marduk fölragyogtatja
a Holdat, mely ezután kijelöli a Földön az éjszakát és a hónapok
hosszát. A Hold a Tiamat elsőszülöttje Kingu, akitől Marduk
elveszi éltet? elemeit, ezáltal élettelen anyaggá, holttá, vagyis holddá
változik.
Marduk végleges sorsot jelölt ki Gagának, vagyis a Plútónak is,
aki kezdetben a Szaturnusz egyik holdja. Új pályára állítja és saját
keringési sajátosságaival ruházza fel (elnyújtott ellipszis, eltérő pályasík).
Amikor Marduk visszatér az égi csata színhelyére, azt nevezik Nibiru
állomásnak. Marduk ezzel a tettel az "Ég Királya" lett. Gyakran
emlegették "Nagy Égi Test"-nek és "Fényesen Ragyogó"-nak is, aki
hasonlatos a Naphoz (nem azonos vele) és az "Ég közepén" helyezkedik
el. Ugyanezt az eposzt babiloni változatban is ismerjük. A bolygót
Nibirunak, "találkozások bolygójá"-nak nevezik, aki útja során a
mindenség legtávolabbi zugait keresi fel, majd újra és újra visszatér
az égi csata Nibiru állomására. A szövegek a bolygó ragyogó fényességéről
írnak, mely nappal is látható. Keringési idejét 3600 évben
adják meg, mely az ókori Mezopotámia történetében is nyomon
követhető a következő főbb csomópontokkal:
Kr.e. 11 000 a mezolitikum (középső kőkor), amikor a homo sapiens
megmagyarázhatatlanul magasabb kulturális szinten jelent
meg a Zagrosz-hegységtől keletre található területeken, az Ararát
és Taurusz hegységek között, ahol elkezdődik a földművelés és sorra
jelennek meg a különféle gabona fajták.
Kr.e. 7 400 a kerámia használatának kezdete, mikor leereszkednek
a hegyekből a termékeny folyóvölgyekbe és kialakul a fazekas
kultúra, melynek bizonyítékai edények, ékszerek, szobrocskák
Kr.e. 3 800 a sumer civilizáció "hirtelen" megjelenése, királyságok,
városok alapítása, a tudományok magas szintű művelése
Bár ha ezt a számítást követjük, a Nibirunak még bőven van ideje
visszatérni...
Tehát többféle nézőpontot találunk az X bolygóval kapcsolatban.
Vannak, akik azt mondják, egyáltalán nem is létezik. Mások úgy
gondolják, létezik és látogatása szűkebb kozmikus környezetünkbe
hamarosan bekövetkezik, esetleg 2003 tavaszán, vagy 2012-ben.
Létezik olyan spirituális nézet is, mely szerint az X bolygó az emberiség
magasabb szellemi tudatra ébredésének metaforája. Mindenesetre
ez is az univerzum megfejtésre váró titkai közé tartozik.
A világmindenségben bolygók keringenek központi napjuk körül,
naprendszerek keringenek egymás szomszédságában, melyek külső
bolygói gravitációjukkal befolyásolhatják egymás pályáját. Az is lehetséges,
hogy egy központi naprendszer egyik bolygójának pályája
keresztezi a szomszédos naprendszerben mozgó bolygók útját. Lehet,
hogy sosem leszünk képesek megfejteni ezeket a titkokat, mert
az egész olyan végtelenség távlatát nyitja ki előttünk, melyet nem
vagyunk képesek felfogni. És nem azért mert túl bonyolult. Nem. A
világ dolgai mindig egyszerűnek tűnnek, amikor már megértettük
őket. Itt a végtelenség az, ami megállíthatja gondolatainkat. És bár
folyton arra törekszünk, hogy, hogy megérthessük a világmindenség
működését, mindig csak részleteit vagyunk képesek kiragadni, amely
részek megismerésével egyre közelebb jutunk ahhoz, hogy a világ
által magunkat is jobban megismerhessük. Ahogy a világegyetemben
minél távolibb helyekre jutunk el képzeletben vagy akár űrszondák
segítségével, úgy saját kicsi világunkban is talán egyre közelebb
kerülünk létünk magjához.