A misztikus lándzsahegy
2012.09.13 16:25
A legenda szerint a Végzet Lándzsája, a Szent Lándzsa annak a fegyvernek a neve, amivel a kereszten Jézust megsebezték. A lándzsáról egyedül János Evangéliumában esik szó. A történet szerint a Rómaiak azt tervezték, hogy eltörik Jézus lábát. Ez bevett szokás volt akkoriban, és a kereszthalál meggyorsítására szolgált. Ám mire a kereszthez értek, Jézus már meghalt. Hogy megbizonyosodjanak erről, egy római katona oldalba szúrta lándzsájával, mire Jézus testéből vér és víz ömlött a földre. A jelenséget csodának tartották, a katolikus vallás szerint a vér és a víz jelképezi keresztséget és az úrvacsorát.
A Jézust oldalba szúró katona nevét a Biblia nem említi. A legrégebbi ismert forrás szerint a név egy negyedik században íródott apokrif iratból, a Nicodémus Evangéliumból származik. Jézus lecsorduló vére Longinus beteg szemébe kerülve csodás gyógyulást eredményezett, vagyis a szent Grál meggyógyította a katonát. A legenda szerint Longinus ezután Keleten terjesztette a kereszténységet és ördögöt űzött, amiért a hatóság egy fejedelmet küldött ellene. A fejedelem azonban megvakult és csak úgy térhetett vissza látása, ha végzett Longinus-szal. Mikor ez megtörtént, ő is megtért, Longinus így halt mártírhalált. Más legendák szerint Longinus később püspök lett, majd valamelyik keresztényüldözésnek esett áldozatul. De az is lehet, hogy Caesareában ölték meg hite miatt. Egyes források szerint Longinus megtartotta híres fegyverét, de hogy mi lett a nevezetes lándzsával, az már kérdéses.
A misztikumra éhes utókor képzeletét a kereszt maradványai mellett talán a Krisztus testét átütő római lándzsa ragadta meg leginkább. A legendáknak több változata is él. Az egyik hagyomány szerint Longinus a lándzsát, miután a légióból leszerelve az apostolokhoz csatlakozott, Szent Péternek vagy Pál apostolnak ajándékozta, így került Rómába, és itt őrzik a mai napig a Szent Ágoston templomban.
Egy hagyomány szerint a lándzsahegy kalandosabb úton jutott el Rómába. Jeruzsálemben maradt, és Jézus Krisztus hívei rejtették el illetéktelenek elől az Úr feltámadása után. Ezt találta meg 325 körül Szent Ilona, de nem vitte Rómába, hanem Jeruzsálemben hagyta, ahol a Szent Sír-bazilika előcsarnokában őrizték. Innen azonban Antiochiába került, s csak 1098-ban találták meg a keresztesek, és vitték tovább Konstantinápolyba.
A történet szerint az Antiochiát bekerítő keresztesek felélték a környék teljes élelmiszerkészletét, és az ostromlók között is kitört az éhínség, betegség, pusztulás. Ekkor jelent meg egy zarándok, Pierre Barthelémy, aki elmesélte álmát. Eszerint megjelent neki Szent András, és arra buzdította, hogy a keresztesek keressék meg a Szent Péter-templomban elrejtett lándzsát, s ezzel induljanak az ütközetre, mert így a mennyei seregek segíteni fogják őket. A katonák ásni kezdtek, és a templom mélyén meg is találták Longinus lándzsáját, amelynek oltalmában bízva szétverték a hatalmas túlerőben lévő mozlim sereget. Később a lándzsa segítségével hódították meg Jeruzsálemet, de magyarázatuk szerint az ereklye "hatalma" ahhoz már nem volt elegendő, hogy Konstantinápolyt is megvédje a veszedelemtől: 1453. május 29-én a törökök elpusztították, és a szent tárgyakat. Megszentségtelenítették. A lándzsa nem esett a hatalmas pusztítás áldozatául, és II. Bajazid szultán - akinek csapatait Kinizsi nemegyszer futamította meg - Rómába küldte VIII. Ince pápának. Most is ott őrzik.
Létezik egy másik hagyomány is, miszerint a lándzsa kétélű hegyét már 614-ben Konstantinápolyba szállították, majd a velenceiek közvetítésével 1241-ben Szent Lajoshoz került, és egészen a francia forradalom rombolásáig Párizsban őrizték a Sainte-Chapelle-ben. A forradalom után, 1796-ban a nagy zűrzavarban pedig nyoma veszett. Így tehát már két lándzsáról van szó, csak az egyik eltűnt.
Egy harmadik különös fegyver, a Végzet lándzsája, amelyet Bécsben őriznek, a Weltliche Schatzkammerben. E szintén becses ereklyének egyik felirata ez: Lancea et clavvs Domini, vagyis az Úr lándzsája és szege. Ez ma az egyik legismertebb ereklye.
A Heléna császárnő által megtalált lándzsáról van szó, ami Bizáncba került, majd Nagy Károlyé lett, később a német-római császároké, majd Napóleon elöl menekítették Bécsbe. Hitler állítólag emiatt kívánta annyira az Anschluss-t. "A Végzet Lándzsája" című könyvében fel is idézi, hogy Hitler a lándzsa láttán percekre transzba esett, majd kijelentette: "a világ az ölébe hullik", ha megszerzi magának az ereklyét. Ez 26 évvel később látszott elkövetkezni: amikor 1938-ben Hitler bevonult Bécsbe. Ő maga vette ki a tárlóból a lándzsát, majd Nürnbergbe, a Harmadik Birodalom spirituális központjába vitette. Innen a háború végén egy föld alatti rejtekhelyre vitték, majd 1945. április 30-án délután 14 óra 10 perckor az amerikaiak lefoglalták a Longinus-lándzsát. 80 perccel később Adolf Hitler Berlinben, a Führer-bunkerben öngyilkos lett. Hitler aligha tudhatott a lándzsa lefoglalásáról, mégis különös módon saját kezével járult hozzá, hogy a "Végzet Lándzsájáról" szóló legenda tovább éljen. A birodalmi jelképeket, köztük a Longinus-lándzsát is visszaszállították Bécsbe, ahol ma a bécsi Schatzkammerben, a Habsburgok volt kincstárában őrzik.
Ez az a lándzsahegy, amelynek misztikus ereje a legenda szerint végigkísérte az őt birtokló uralkodókat. A kelet-római császárok mindig utódjukra hagyták az ereklyét, amely győzelemre segítette fegyvereiket. A hagyomány szerint neki köszönhetően verte vissza Aetius Attila hunjait, győzte le Theodosius a gótokat, Martell Károly az arabokat, Nagy Károly a szászokat. Úgy tudni, hogy később ez a lándzsa segített Theodoriknak visszaverni Attila seregeit is. Nagy Károly negyvenhét győztes csatában tartotta magasra, és feljegyezték, hogy a szerencsét hozó lándzsa egyben az uralkodó végzete is lett: percekkel azt követően, hogy egyszer véletlenül leejtette, meghalt. Károlytól Ottó császár örökölte meg az ereklyét, és az augsburgi csatában a magyarok ellen ezzel védelmezze a Római Birodalmat. A német-római császárok olyan becsben tartották a lándzsát, hogy koronázáskor az uralkodó előtt hordozták. 1424-ben Zsigmond császár elrendelte, hogy "a szent Római Birodalom császári koronája, a birodalmi alma, a pálca, a kard, a Szent Kereszt és a Szent Lándzsa soha ne hagyják el az ország területét". A birodalom hanyatlásakor, az austerlitzi csata után a lándzsa kis híján Napóleon kezébe került. Csak perceken múlt, hogy az értékes ereklyét el tudták menekíteni Bécsbe.
A fegyvernek a magyar történelemhez is köze lett, ugyanis Szent István hatalmának megerősítését követően Ottó császár 996-ban saját lándzsájából engedett át Istvánnak ereklyéket, az Úr szegeiből és Szent Móric lándzsájából, legalábbis Ademarus feljegyzése szerint. Ezt a hatalmi szimbólumot látni Szent István pénzein, sőt a koronázási paláston is. Elképzelhető, hogy ez a forrás jár a legközelebb a végzet lándzsájának titkához: nem Longinus fegyvere ez, hanem egy olyan ereklyetartó harci eszköz, amelybe beledolgozták a thébai kapitány, Szent Mór lándzsájának egy darabját és egyet a Krisztus megfeszítésekor használt szögekből. Móric vagy Mauritius katonaszent volt, Róma keresztény hitű egyiptomi légiójának parancsnoka. A legenda szerint Galliában, 287-ben, császári parancsra végezték ki hitéért, összes katonájával együtt. Sokfelé a katonák, fegyverkovácsok, késesek védőszentje lett. Egy IV. Henrik korából származó felirat egyébként is még csak Szent Mór lándzsájának nevezi az ereklyét, és csupán IV. Károly császár uralkodása alatt készült el az az aranyfoglalat, amelynek szövege szerint az ereklye az Úr lándzsája.
Szent István ereklyéjének sorsa ismeretlen, ám Vitéz Boleszláv lengyel fejedelem is kapott egy másolatot Szent Móric lándzsájáról, amelyben szintén elhelyeztek egyet az Úr szögei közül. Vagyis a német-római császárnak a baráti és hűbéri viszony fontos kifejezési eszköze volt a lándzsával kapcsolatos ereklye ajándékozása. Ez magyarázat lehet arra, hogy Szent István az évek múlásával egyre inkább a Szent Koronát tekintette hatalma szimbólumának, olyannyira, hogy az Intelmekben már meg sem említik a nevezetes lándzsát.
A jézusi, isteni erővel, a grállal átitatott ereklye szentsége mindmáig az egyik legnagyobb. Kétséges eredete ellenére sokan kívánnak színe elé járulni, hiszen akárhogyan is volt, a lándzsa eszmeisége, tárgyi jelenléte összekötő kapocs az Isten Fia, az Isten és a földi halandók között.
Az emberek mindig is nagy becsben tartották azokat a tárgyakat, amelyek valamilyen módon szentekhez, csodás eseményekhez, bibliai történetekhez fűződtek. Isteni, szent és misztikus eredetük miatt úgy vélték, hogy ebből az erőből halandó birtokosainak is j
A legenda szerint a Végzet Lándzsája, a Szent Lándzsa annak a fegyvernek a neve, amivel a kereszten Jézust megsebezték. A lándzsáról egyedül János Evangéliumában esik szó. A történet szerint a Rómaiak azt tervezték, hogy eltörik Jézus lábát. Ez bevett szokás volt akkoriban, és a kereszthalál meggyorsítására szolgált. Ám mire a kereszthez értek, Jézus már meghalt. Hogy megbizonyosodjanak erről, egy római katona oldalba szúrta lándzsájával, mire Jézus testéből vér és víz ömlött a földre. A jelenséget csodának tartották, a katolikus vallás szerint a vér és a víz jelképezi keresztséget és az úrvacsorát.
Longinus
A Jézust oldalba szúró katona nevét a Biblia nem említi. A legrégebbi ismert forrás szerint a név egy negyedik században íródott apokrif iratból, a Nicodémus Evangéliumból származik. Jézus lecsorduló vére Longinus beteg szemébe kerülve csodás gyógyulást eredményezett, vagyis a szent Grál meggyógyította a katonát. A legenda szerint Longinus ezután Keleten terjesztette a kereszténységet és ördögöt űzött, amiért a hatóság egy fejedelmet küldött ellene. A fejedelem azonban megvakult és csak úgy térhetett vissza látása, ha végzett Longinus-szal. Mikor ez megtörtént, ő is megtért, Longinus így halt mártírhalált. Más legendák szerint Longinus később püspök lett, majd valamelyik keresztényüldözésnek esett áldozatul. De az is lehet, hogy Caesareában ölték meg hite miatt. Egyes források szerint Longinus megtartotta híres fegyverét, de hogy mi lett a nevezetes lándzsával, az már kérdéses.
A római lándzsahegy
A misztikumra éhes utókor képzeletét a kereszt maradványai mellett talán a Krisztus testét átütő római lándzsa ragadta meg leginkább. A legendáknak több változata is él. Az egyik hagyomány szerint Longinus a lándzsát, miután a légióból leszerelve az apostolokhoz csatlakozott, Szent Péternek vagy Pál apostolnak ajándékozta, így került Rómába, és itt őrzik a mai napig a Szent Ágoston templomban.
Antiochia
Egy hagyomány szerint a lándzsahegy kalandosabb úton jutott el Rómába. Jeruzsálemben maradt, és Jézus Krisztus hívei rejtették el illetéktelenek elől az Úr feltámadása után. Ezt találta meg 325 körül Szent Ilona, de nem vitte Rómába, hanem Jeruzsálemben hagyta, ahol a Szent Sír-bazilika előcsarnokában őrizték. Innen azonban Antiochiába került, s csak 1098-ban találták meg a keresztesek, és vitték tovább Konstantinápolyba.
A történet szerint az Antiochiát bekerítő keresztesek felélték a környék teljes élelmiszerkészletét, és az ostromlók között is kitört az éhínség, betegség, pusztulás. Ekkor jelent meg egy zarándok, Pierre Barthelémy, aki elmesélte álmát. Eszerint megjelent neki Szent András, és arra buzdította, hogy a keresztesek keressék meg a Szent Péter-templomban elrejtett lándzsát, s ezzel induljanak az ütközetre, mert így a mennyei seregek segíteni fogják őket. A katonák ásni kezdtek, és a templom mélyén meg is találták Longinus lándzsáját, amelynek oltalmában bízva szétverték a hatalmas túlerőben lévő mozlim sereget. Később a lándzsa segítségével hódították meg Jeruzsálemet, de magyarázatuk szerint az ereklye "hatalma" ahhoz már nem volt elegendő, hogy Konstantinápolyt is megvédje a veszedelemtől: 1453. május 29-én a törökök elpusztították, és a szent tárgyakat. Megszentségtelenítették. A lándzsa nem esett a hatalmas pusztítás áldozatául, és II. Bajazid szultán - akinek csapatait Kinizsi nemegyszer futamította meg - Rómába küldte VIII. Ince pápának. Most is ott őrzik.
Nyoma veszett
Létezik egy másik hagyomány is, miszerint a lándzsa kétélű hegyét már 614-ben Konstantinápolyba szállították, majd a velenceiek közvetítésével 1241-ben Szent Lajoshoz került, és egészen a francia forradalom rombolásáig Párizsban őrizték a Sainte-Chapelle-ben. A forradalom után, 1796-ban a nagy zűrzavarban pedig nyoma veszett. Így tehát már két lándzsáról van szó, csak az egyik eltűnt.
Egy harmadik különös fegyver, a Végzet lándzsája, amelyet Bécsben őriznek, a Weltliche Schatzkammerben. E szintén becses ereklyének egyik felirata ez: Lancea et clavvs Domini, vagyis az Úr lándzsája és szege. Ez ma az egyik legismertebb ereklye.
Hitler ereklyéje
A Heléna császárnő által megtalált lándzsáról van szó, ami Bizáncba került, majd Nagy Károlyé lett, később a német-római császároké, majd Napóleon elöl menekítették Bécsbe. Hitler állítólag emiatt kívánta annyira az Anschluss-t. "A Végzet Lándzsája" című könyvében fel is idézi, hogy Hitler a lándzsa láttán percekre transzba esett, majd kijelentette: "a világ az ölébe hullik", ha megszerzi magának az ereklyét. Ez 26 évvel később látszott elkövetkezni: amikor 1938-ben Hitler bevonult Bécsbe. Ő maga vette ki a tárlóból a lándzsát, majd Nürnbergbe, a Harmadik Birodalom spirituális központjába vitette. Innen a háború végén egy föld alatti rejtekhelyre vitték, majd 1945. április 30-án délután 14 óra 10 perckor az amerikaiak lefoglalták a Longinus-lándzsát. 80 perccel később Adolf Hitler Berlinben, a Führer-bunkerben öngyilkos lett. Hitler aligha tudhatott a lándzsa lefoglalásáról, mégis különös módon saját kezével járult hozzá, hogy a "Végzet Lándzsájáról" szóló legenda tovább éljen. A birodalmi jelképeket, köztük a Longinus-lándzsát is visszaszállították Bécsbe, ahol ma a bécsi Schatzkammerben, a Habsburgok volt kincstárában őrzik.
Uralkodók csodatévője
Ez az a lándzsahegy, amelynek misztikus ereje a legenda szerint végigkísérte az őt birtokló uralkodókat. A kelet-római császárok mindig utódjukra hagyták az ereklyét, amely győzelemre segítette fegyvereiket. A hagyomány szerint neki köszönhetően verte vissza Aetius Attila hunjait, győzte le Theodosius a gótokat, Martell Károly az arabokat, Nagy Károly a szászokat. Úgy tudni, hogy később ez a lándzsa segített Theodoriknak visszaverni Attila seregeit is. Nagy Károly negyvenhét győztes csatában tartotta magasra, és feljegyezték, hogy a szerencsét hozó lándzsa egyben az uralkodó végzete is lett: percekkel azt követően, hogy egyszer véletlenül leejtette, meghalt. Károlytól Ottó császár örökölte meg az ereklyét, és az augsburgi csatában a magyarok ellen ezzel védelmezze a Római Birodalmat. A német-római császárok olyan becsben tartották a lándzsát, hogy koronázáskor az uralkodó előtt hordozták. 1424-ben Zsigmond császár elrendelte, hogy "a szent Római Birodalom császári koronája, a birodalmi alma, a pálca, a kard, a Szent Kereszt és a Szent Lándzsa soha ne hagyják el az ország területét". A birodalom hanyatlásakor, az austerlitzi csata után a lándzsa kis híján Napóleon kezébe került. Csak perceken múlt, hogy az értékes ereklyét el tudták menekíteni Bécsbe.
A végzet lándzsájának titka
A fegyvernek a magyar történelemhez is köze lett, ugyanis Szent István hatalmának megerősítését követően Ottó császár 996-ban saját lándzsájából engedett át Istvánnak ereklyéket, az Úr szegeiből és Szent Móric lándzsájából, legalábbis Ademarus feljegyzése szerint. Ezt a hatalmi szimbólumot látni Szent István pénzein, sőt a koronázási paláston is. Elképzelhető, hogy ez a forrás jár a legközelebb a végzet lándzsájának titkához: nem Longinus fegyvere ez, hanem egy olyan ereklyetartó harci eszköz, amelybe beledolgozták a thébai kapitány, Szent Mór lándzsájának egy darabját és egyet a Krisztus megfeszítésekor használt szögekből. Móric vagy Mauritius katonaszent volt, Róma keresztény hitű egyiptomi légiójának parancsnoka. A legenda szerint Galliában, 287-ben, császári parancsra végezték ki hitéért, összes katonájával együtt. Sokfelé a katonák, fegyverkovácsok, késesek védőszentje lett. Egy IV. Henrik korából származó felirat egyébként is még csak Szent Mór lándzsájának nevezi az ereklyét, és csupán IV. Károly császár uralkodása alatt készült el az az aranyfoglalat, amelynek szövege szerint az ereklye az Úr lándzsája.
Szent István ereklyéjének sorsa ismeretlen, ám Vitéz Boleszláv lengyel fejedelem is kapott egy másolatot Szent Móric lándzsájáról, amelyben szintén elhelyeztek egyet az Úr szögei közül. Vagyis a német-római császárnak a baráti és hűbéri viszony fontos kifejezési eszköze volt a lándzsával kapcsolatos ereklye ajándékozása. Ez magyarázat lehet arra, hogy Szent István az évek múlásával egyre inkább a Szent Koronát tekintette hatalma szimbólumának, olyannyira, hogy az Intelmekben már meg sem említik a nevezetes lándzsát.
A jézusi, isteni erővel, a grállal átitatott ereklye szentsége mindmáig az egyik legnagyobb. Kétséges eredete ellenére sokan kívánnak színe elé járulni, hiszen akárhogyan is volt, a lándzsa eszmeisége, tárgyi jelenléte összekötő kapocs az Isten Fia, az Isten és a földi halandók között.