A perui csillagkapu
Peruban, a Titicaca-tó melletti Puna városától 35 km-re rejtőzik egy fantasztikus monolitikus építmény, melyet a helyiek úgy neveznek, hogy „Puerta de Hayu Marca”. Ez a 16 méter hosszú és 6,5 méter magas sziklakapu még a régészek között sem igazán ismert, pedig a helyiek igen érdekes dolgokat mesélnek vele kapcsolatban. Luis Delgado Mamani, ottani idegenvezető a következőket mondta el: „Amikor először láttam az objektumot, nem tudtam elhinni. Hosszú évek óta álmodtam egy hasonló dologról, álmaimban azonban a kapuhoz vezető út vörösmárvánnyal volt kirakva, a két szélén szobrok sorakoztak. Világoskék fény áradt ki belőle és egy alagútszerű bejáratra lehetett látni. Így amikor rátaláltam a kapura, isteni kinyilatkoztatásként éltem azt meg.”
De Mamani víziója nem a semmiből ered, hiszen él egy régi legenda a helyről, abból az időből, amikor a spanyol konkvisztádorok meghódították Perut és elrabolták az indiánok aranyát. Az indiánok elbeszélése szerint egyedül csak a Mu kontinensen lévő „hét fénysugár templom” inka papjának sikerült a menekülés. A kapu előtt elővett egy aranykorongot – a kulcsot a hét fénysugár isteneihez -, amely nyomban kinyitotta azt. A korongot a meghökkent sorstársai kezébe nyomta és örökre eltűnt a titokzatos kapun keresztül. Az indiánok még azt is beszélik, hogy a kapu az a hely, amelyen át az istenek egy napon majd visszatérnek.
Mint helyi véleményeket, tekinthetnénk elfogultaknak is, ámde mások is beszámoltak itt a kapunál csodás látomásokról. Például Andrea Mikana-Pinkham, a Solana-Tours utaskísérője a következőket mesélte: „Önkívületbe estem és világos fény világlott bennem.” Fejétől a lábáig szeretet hatotta át, és furcsa hangok beszéltek hozzá. Az amerikai Heiler Jerry Wills állítása szerint ahogyan ott térdelt, elvesztette a tér-idő érzékét, sőt egy pillanatra el is tűnt.
Ennyi ember talán mégsem tévedhet egyszerre – ám a helyet a kutatók ezidáig még nagyívben elkerülték.