A titikozatos Grál
A sokarcú mágikus rejtély
Mégis keresték, kutatták királyok, lovagok, uralkodók és diktátorok. Mesék, mítoszok, vallási feljegyzések és titkos társaságok tanításainak központi témája, és még azt sem tudhatjuk biztosan, hogyan is nézhet ki.
Kétezer éves, és a világ legtitokzatosabb tárgya, amelynek még a létezésében sem lehetünk biztosak.
A mágia legismertebb megtestesítője, amely örök fiatalságot, örök életet ad birtokosának.
Ez a mágikus tárgy nem más, mint a Grál, amelyben az ősi pogány hagyományok épp úgy testet öltenek, mint az Ó-, vagy épp az Újszövetség leírásai, a keresztény egyház tanításai.
A Grál szó az ófrancia gradele (latinul gradalis) szóból eredeztethető, amit az 1100-as évek végén grealnak ejtettek, és tartályok, edények megjelölésére használták.
A keresztény tanítások szerint kétségtelen, hogy a Grál történetének kezdete Krisztus halálával indult útjára. Az Újszövetség tudósítása szerint Jézus és tanítványai az utolsó vacsorán valamikor Kr.u. 33-ban egy kupából a Krisztus vérét jelképező bort iszogatták. Majd Jézus keresztre feszítése után, amikor egy római katona lándzsája mély sebet ejtett Krisztuson, az egyik tanítvány, az ács Arimateai József ebben a kupában fogta fel Jézus vérét.
A kupa Kr.u. 70 tájékán Franciaországba került, ahol Mária Magdaléna zarándokhelyet építtetett, ahol minden keresztény megtekinthette a szent ereklyét. A titokzatos tárgy sorsa ettől fogva ezer éven át homályba vész, és abban is maradt egészen napjainkig, bár számos kutató szerint az Arthur-mondakörben megjelenő Grál-legenda hitelesen meséli el a kehely további történetét.
Ma már tudjuk, hogy a XV. Században megjelenő Arthur-mondakör alapjait a XII. századi grál-történetek jelentették. E művekben viszont a Grálnak semmi köze Arimateai József kupájához, Jézus kelyhéhez. E művekben valami sokkal misztikusabb, titokzatosabb tárgyról esik szó.
Az első irodalmi és történelmi leírás a nagy francia költő, Chrétien de Troyes Conte du Graal című művéb
en található, amely 1182-ben befejezetlenül maradt. Ebben a történetben a Grált egy szűz vitte magával, ám magának a tárgynak a leírása igencsak homályos:
A Grál színtiszta finomított aranyból készült, amelybe számos drágakövet foglaltak bele. "A legdrágább és legragyogóbb ékköveket égen-földön." A Grálról nem derül ki, hogy kehely, serleg vagy kupa lett volna, bár a szövegkörnyezet szerint ezek valamelyikének értelmezte a szerző.
Chrétien de Troyes még csak véletlenül sem említi, hogy a Grál azért lenne "szent tárgy", mert abban Krisztus vérét fogták fel. Sőt Troyes egy későbbi értelmezése szerint a Grál - vagyis a Graal - nagy templomot jelent egy már elfeledett nyelven.
Így hát ez a pompáról és gazdagságról uralkodó Grál semmiképp sem lehetett azonos a szegény ács Arimateai József kupájával, hiszen az feltehetően egy agyagból égetett edény volt. A Conte du Graal-ban leírt tárgy viszont mágikus tulajdonsággal is bír: erős fényt bocsátott ki magából, amely minden más fényt elnyomott. Csupán érdekesség, hogy Troyes művében már megjelenik egy ősi angol király, akit Troyes a lovagi udvariasság és erény, valamint a lovagi szerelem példaképének állított be. Ez a király nem más, mint Arthur, a későbbi évszázadokban legendássá vált uralkodó.
Troyes homályos és befejezetlen művének mintegy folytatása található meg a legismertebb Grál leírásban, a német Wolfram von Eschenbach 1195-1210 között íródott Parsifal című művében. Eschenbach számos részletet egyenesen a Conte du Graal-ból vett át, és maga az Arthur-mondakörrel kapcsolatos történet is megmaradt. Az egyetlen és lényeges különbség, hogy a Grál átváltozáson ment keresztül. A Parsifal-ban a Grál egy titokzatos kő, amit szintén egy tiszta szívű szűz vigyáz, és amit ha meglát az ember, "attól a naptól fogva nem halhat meg."
A Parsifal-ból kiderül, hogy ha 200 évig nézi ezt a követ az ember, akkor is ugyanolyan marad, vagyis nem öregszik. A Parsifal sem említi, hogy a Grál azért lenne "szent tárgy" mert abban Krisztus vérét fogták fel, sőt mára egyre nyilvánvalóbb, hogy a Parsifal tulajdonképpen a templomos lovagok első titkos kézikönyve volt, amely útmutatást adott a frigyláda felkutatása kapcsán szerzett titkos információkról, és magáról a frigyládáról.
A XX. századi kutatások szerint Wolfram von Eschenbach feltehetően tagja volt a Templomos Lovagrendnek, de mindenképpen szoros kapcsolatban állt az 1118-ban alapított renddel, amelynek tagjai 1119-1126 között kutattak a Jeruzsálemi Szent Sír templom környékén, ahol évszázadokkal korábban Salamon temploma állt, az a templom, amelyben a frigyládát őrizték. A Templomosok olyan ereklyéket és kéziratokat kerestek, amelyek a zsidó vallás és az ókori Egyiptom titkos mágiáinak lényegét adták, és amelyek némelyike egészen Mózes idejéig nyúlt vissza. Ezt testesítette meg az Ószövetségből ismert frigyláda, amelyet a titkos rend lovagjai nem leltek meg, de szinte biztos, hogy tudomást szereztek a hollétéről, és az is bizonyos, hogy valami titokzatos dologhoz még hozzájutottak Jeruzsálemben. Ezt a valamit Franciaországban az ekkortájt épülő és csak 1225-ben befejezett első gótikus templomban, a Chartres-i Székesegyházban helyezték letétbe. És valóban, a katedrális északi kapuján van egy kis dombormű, amin a Grálra utaló felirat áll, míg a katedrális északi kereszthajójában együtt ábrázolják a Grált, a Frigyládát és az Etiópiai Sába királynő szobrát, akinek fia, Menelik lopta el Salamon templomából a Frigyládát. Ebből többen arra következtettek, hogy a Templomosok, akik a gótikus építészet bevezetőjeként is ismertek, tudták, hol rejtőzik a Frigyláda, és megtalálták magát a Grált.
Eschenbach Parsifal-ja viszont arra utal, hogy a Grál nem más, mint a Frigyláda alteregója. Erre utal, hogy a Grál egy furcsa kő, olyan, mint a Frigyládában található mózesi kőtáblák is. A Grál ugyanúgy jövendőmondó képességgel rendelkezett, mint a Frigyláda, amely a Biblia szerint gyakran szolgált orákulumként az izraeliták számára. A Bibliában több helyen is olvasható, hogy "megkérdezték az Urat, mert ott volt abban az időben a Frigyláda…" Az Ószövetségből tudjuk, hogy a Frigyláda egyfajta adó-vevő volt az úr és Mózes között, amely a Grálhoz hasonlóan írásos szöveget és rajzokat is átadott birtokosainak. (Így kapta meg Dávid király a Frigyláda őrzésére hivatott Salamon templomának tervrajzát.)
A Parsifal szerint a Grált "egy csapat angyal hagyta a földön, s aztán magasra emelkedtek a csillagok fölé". Ha nem a földönkívüliekre gondolunk, akkor a Grált ugyanúgy isteni eredetűnek kell tekintenünk, mint a Frigyládában elhelyezett Tízparancsolatot tartalmazó két kőtáblát, amelyeket Mózes a Sínai-hegyen kapott Istentől. A legszembetűnőbb hasonlóság azonban a Grál és a Frigyláda között az, hogy mind a kettő sugárzást bocsátott ki magából, és mind a kettő színaranyból készült…
Bár a Grál olyan nehéz volt, hogy csak tiszta szívvel és lélekkel lehetett megmozdítani, "Bűnös halandók képtelenek felemelni a helyéről..", mégis eltűnt, és egy Terra Salvaesche nevű helyre került. A helyet Wolfram von Eschenbach tanítványa, Albrecht von Scharfenberg azonosította be, amikor 1270 és 1275 között megírta a Parsifal folytatásaként is tekinthető Az ifjabb Titurel című könyvét. Az Eschenbach halála után 15 évvel megjelent mű szerint Terra Salvaesche azonos János pap országával, azaz János király földjével, amelyről ma már tudjuk, hogy nem más, mint Etiópia. Az a hely, ahol a Frigyláda jelenleg is megtalálható, és amelynek keresztény hagyományait a Frigyláda felkutatására ideérkezett keresztes lovagok alapozták meg.
Ezek szerint nem kell már tovább keresnünk a Grált hiszen nyilvánvaló, hogy az azonos a Frigyládával? Sajnos a válasz korántsem ilyen egyszerű, hiszen az Arthur-mondakör legendái legalább annyi titkot és megválaszolatlan rejtélyt tartogatnak még, mint amennyit Chrétien de Troyes vagy épp Wolfram von Eschenbach Grál-legendái megmagyaráznak.
De ez már egy másik történet…
Forrás: Hihetetlen!/ 2002 / 5.szám