A kristálykoponyák – amint nevük is mutatja – olyan kvarc- vagy egyéb kristályból kifaragott szobrok, melyek emberi koponyát formáznak. Koruk változó, a legősibbek mintegy kétezer éve készültek, az újabbak 100 éve, és napjainkban is előállítanak ilyeneket, bár gyaníthatóan más célból, mint korábban (kereskedelem, turizmus).A kristálykoponyák rendeltetése nem ismert, számos feltételezés él velük kapcsolatban. Vallási rítusok, varázslatok és egyéb szertartások kellékeinek tartják őket, sokan a földönkívüliekkel is összefüggésbe hozzák létezésüket. A különféle – és megdönthetetlenül nem bizonyított – feltételezések ismertetése meghaladná a cikk kereteit.KétrészesA fentiekből is kiderül, hogy nem egyetlen kristálykoponya létezik, bár valóban a Mitchell-Hedges-féle az egyik legismertebb, legtökéletesebb, legtalányosabb darab. F.A Mitchell-Hedges régész 1924-ben egy ősi maja város, Lubaantum (a mai Belize területén) feltárásán dolgozott, amikor vele lévő 17 éves Anna lánya valami csillogást vett észre. Egy kicsiny, de életnagyságú kristálykoponyát találtak, melyről azonban hiányzott az állkapocscsonti rész. Ezt három hónappal később, a koponya többi részétől mintegy 7,5 méternyire találták meg.A Mitchell-Hedges-féle koponya az egyetlen, amely két darabból áll, az összes többi esetében a fogakat csupán rávésték a tömör koponyára. E lelet esetében azonban az állkapocs a valódi csontos koponyához igen hasonlóan illeszthető a többi részhez, és így a száj nyitása-csukása is megoldható.A kvarckristályból készült koponya tömege, 5,2 kg, 12,7 cm magas, 17,8 cm hosszú és 12,7 cm széles. Anatómiailag különösen élethű, csupán egy-két pontatlanság van rajta. A kerekded szemgödör és lapos szemöldöki csontperem alapján női koponyát formáz.Furcsaságok1970-ben Frank Dorland restaurátor engedélyt kapott, hogy alapos laboratóriumi vizsgálatnak vesse alá a kristálykoponyát. Kiderült, hogy az állkapocs és a koponya többi része ugyanabból a kvarckristály-tömbből származik. Nagy meglepetésre az is feltűnt, hogy az egész koponya a kvarc kristálytengelyének irányát figyelmen kívül hagyó módon készült, holott ez a tengely határozza meg, hogy a kifaragás során mekkora eséllyel reped meg a kristály.Dorland a legalaposabb mikroszkópos vizsgálattal sem fedezett fel karcolásnyomokat a koponyán, ami kizárja annak a lehetőségét, hogy fémeszközökkel munkálták volna meg. Ez annál is kevésbé valószínű, minthogy a kvarckristály Mohs-féle keménysége 7, amelynél az általunk ismert összes fém puhább. Az egyetlen ma elképzelhető anyag, amellyel megmunkálhatták, a gyémánt.Dorland elképzelése tehát, hogy a koponya készítői először gyémánttal gömbformát faragtak ki, majd a csiszolást, maratást, fényezést víz és homok oldatával végzett megszámlálhatatlanul sok kezeléssel kivitelezték. Ez azonban óvatos becslések szerint 300 emberévnyi munkát jelent! A Mitchell-Hedges-féle kristálykoponya tehát vagy egy mára már elfeledett eljárással készült, vagy több évszázadot is igénybe vett létrehozása.
Fénygolyó.A koponya fényvezető- és visszaverő tulajdonságai is figyelemreméltók. Fény útjába helyezve a kristály felragyog, a szemüregek pedig a többi résznél is fényesebben világítanak. Ez láthatóan nem véletlen, hanem nagyon is tudatos tervezés eredménye. Sokak szerint a kristálykoponyát valamilyen szertartás során fénysugár útjába helyezték, és így egészen misztikus látványt nyert.Számos tudományosan megmagyarázhatatlan jelenségről számolnak be azok, akik közel kerültek a Mitchell-Hedges-féle kristálykoponyához. Többen elmondták, hogy képes színét változtatni, hangot és illatot kibocsátani, szemüregébe nézve pedig némelyek régi épületeket, embereket láttak. Egyszóval a koponya szinte minden érzékszervre képes hatni, ami a mai nyugati természettudományos fogalmakkal nem magyarázható.A Mitchell-Hedges-féle koponyával és általában a kristálykoponyákkal foglalkozó irodalom többezer oldalra rúg, így ez a rövid összefoglaló természetesen nem lehet teljes. Ki-ki saját világnézete, meggyőződése alapján gondolhatja igaznak a számos magyarázati lehetőség valamelyikét a titokzatos eredetű, célú és képességű koponyával kapcsolatban.
Aranyba önteném azon mester emberek kezét, akik ezt a falat több ezer éve emelték saját kezüleg! Gondolom látszik, hogy nem hagyományos "kőrakás" falazat. Hanem precízen megmunkált kövek egymásba épített halmaza. Itt is tetten érhető az a laza de mégis komoly technikai tudás amit a kristálykoponya készítésekor alkalmaztak! A koponyára visszatérve, megemlítik, hogy anatómiailag milyen pontos másolat. Egy- két eltéréssel. Szerintem meg nincs egy -két eltérésről szó, csak tisztázni kellene milyen emberi rasszhoz hasonlit leginkább. Nyílván megtették, csak lehet "kényelmetlen" lenne néhány tudományos hipotézis számára. Gondolok itt az amerikai kontinens benépesedésével kacsolatos ferdítésekre. (hogy ne használjam a hazugság szót) Közép-Amerika. Olmék kúltúra.
Hivatalosan 1869-ben vizsgálták az Olmék népcsoport ránk maradtt emlékeit. Nevezetesen José Melgar nevű régész. A leletek tanúlmányozása után kijelentette: “Meg voltam döbbenve: a szobor, mint művészi alkotás minden túlzás nélkül fenséges. . . . Ami a legjobban meglepett, hogy nyilvánvalóan etióp embertípust ábrázol. Véleményem szerint hajdanában kétségkívül jártak négerek ebben az országban.“ Tényleg megdöbbentő! "Etióp" embertípus, tehát afrikai jelenlét a történelem előtti Amerikában? Olyannyira felkavaró volt a gondolat a korabeli euro-centrista gondolatvilágú amerikai akadémia számára, hogy 77 évig(!) nem került sor a szenzációs lelet szakszerű feltárására és katalogizálására, - még kevésbé a sajtóban való ismertetésére.
Végül a huszas-harmincas években az olméc archeológia atyja, Matthew Stirling a Smithsonian Institution és a National Geographic Society hivatalos megbízásából vállalkozott az olmék lelőhelyek felkutatására, ahol felügyelete alatt végül is összesen 16 gigantikus méretű fejet tártak fel. (A legnagyobb fejet Veracruzban találták, amely kb. 20 tonna súlyú és 3,4 méter magas.) A régészeti szenzáció ellenére szakmai körökben megdöbbenést és zajos felháborodást váltott ki, hogy Stirling cáfolat helyett megerősítette Melgar 75 évvel korábbi véleményezését: “A hatalmas méretek ellenére a megmunkálás finom és biztos kézre utal. Az ábrázolás mód rendkívülien realisztikus. A vonások határozottak, ugyanakkor szembeötlően negroid jellegűek. “ Forrás: Kuliffay Hanna VÉGÜL IS KI FEDEZTE FEL AMERIKÁT?
Ezzel a kis kitérővel arra akartam célozni, hogy lehet nagyon is pontos anatómiailag a kristálykoponya csak "nem fér bele" az amerikai földrész történelmét kutató képbe egy ilyen koponya tipus. Még egy kétely merült fel a funkcióját illetően. Valószínű, hogy nem azért készítették mert mondjuk az ősi indiánoknak nagyon tetszett ahogy áttör rajta a fény, és szépen világít a szeme éjszakánkánt, egy fáklyával megvilágítva! Több mint valószínű, hogy adathordozó szerepet töltött, és kellene, hogy most is töltsön be. Ez valószínűbbnek látszik minthogy valamilyen vallási cálbol bálványozták volna. A mai számítástechnika a kristályalapú adattárolás irányában is kezd elmozdúlni. Amint kiforr ez az új technológia, képesek lesznek adatott rögzíteni, majd azt onnan visszaolvasni egy nagy tisztaságú kristályból, rögtön megvizsgáltatnám ezeket a koponyákat! És tuti kiderűlne, hogy adattároló szerepet töltöttek, és töltenek be ma is. Van egy ősi amerikai legenda, mely szerint 13 ilyen koponya létezik. Ezek, elmondásuk szerint képesek a "beszédre". Információkat tartalmaznak az emberiség eredetéről, és a világegyetem rejtélyeiről. De ez a tudás csak akkor válik hozzáférhetővé ha mind a 13 előkerül,és elérünk egy bizonyos fejlettségi fokot (én azt mondanám technikai fejletség). Összefoglalva csak annyit jegyeznék még meg, hogy ezek a koponyák is épp olyan emlékei a múltunknak mint az ókori izzók, repülőgép modellek,stb. amikről azt állítják: semmi különös nincs ezekben a tárgyakban, hiszen csak valószínüleg rituális eszközök volta. Aztán szép lassan lehúll a lepel, és kiderűl milyen nagyszerű világban élhettek őseink akik igenis a mindennapi életben használták ezeket a tárgyakat!