Az 1800-as években kezdetek feltűnni
A kristálykoponya értelemszerűen kvarckristályból – többé-kevésbé emberi minta alapján – kifaragott koponyát jelent. Pletyka szinten lehet találkozni autentikus obszidián – fekete vulkáni üveg – koponyával is, de személy szerint még nem találtam sem leírást, sem fényképet róla. Az obszidián azért érdekes, mert a maja áldozókések – amivel kivágták az isteneknek szánt áldozat még dobogó szívét – ebből az anyagból készültek, így logikusnak tűnne, hogy az ősi népek művészetükhöz is felhasználják; de nem így történt.
Történetükről szinte semmit nem tudunk. Az 1800-as évek végén kezdtek feltűnni Európában és Amerikában, és akkoriban még nem létezett tudományos igényű régészet és állami műemlékvédelem. Unatkozó arisztokraták, szerencselovagok, vagy egyszerű sírrablók végeztek ásatásokat – sokuk mindhárom kategóriába beleillett –, és amit találtak, aukción jó pénzért eladták, vagy magángyűjtőket keresek meg vele, orgazdáknál kötött ki. Ismert egy Egyiptomból ellopott múmia sorsa, „aki” hihetetlen kalandok sorát „élte át” Európában a XX. század elején, míg végül egy amerikai múzeum megvette. Az Újvilágba a Titanicon akarták átszállítani…
Az az igazság, hogy egyetlen kristálykoponya sem ellenőrzött, tudósok által végzett ásatáson került elő, és ez a későbbiekben nagyon megnehezítette a kutatók munkáját. Még a British Museumban őrzött koponyáról is csak annyit tudni, hogy a Tiffanyi’snél vették 1898-ban, azt azonban, hogy hogyan került oda, senki nem tudja. Ãllítólag spanyolok vitték be Angliába, és a tudósok kitartanak az azték eredet mellett, de erre nincs bizonyítékuk. A koponyák korát lehetetlen meghatározni, mert bár ha a kristályt összetörik, akkor annak keletkezési idejét nagyjából meg lehet állapítani a belsejében található kristályvízből, de az semmilyen módszerrel nem mutatható ki, hogy a kifaragásuk mikor történt.
Későbbi tévedésekre is van példa, hiszen a források jelentősen eltérnek egymástól, és sokszor a kutakodó kedvű érdeklődő nem tudja melyiknek higgyen. Példaként felhozható, hogy egy nagyon kultúrált angol nyelvű honlapon a „Mitchell-Hedges-féle kristálykoponya” felirat felett a British Museumban kiállított koponya fényképe volt látható.
{mospagebreak title=A kristálykoponyák tulajdonságai}A kristálykoponyák tulajdonságai
Az ember azt gondolná, hogy egy emberi koponya kifaragása nem ad túl sok teret a kreativitás kibontakoztatására, vagyis apróbb különbségekkel minden koponya nagyjából egyforma kell legyen. Ez valamilyen szinten igaz is, mégis a kristálykoponyák meglepően sokfélék lehetnek.
Alapanyaguk – bár kvarckristályból készültek – sem egyforma. Színük az enyhén narancssárgától a víztisztáig terjed, természetesen a kristály jellegéből eredő zárványok, apró buborékok mindegyikben megfigyelhetők, de létezik ametisztből faragott koponya is. A méretük a pár centis daraboktól az életnagyságig terjed. Megmunkálásuk változó képet mutat, például a British Museumban őrzött koponya közel életnagyságú, szépen kidolgozott darab, míg van olyan apró koponya, melyen szinte csak stilizáltan lehetett ábrázolni az emberi vonásokat.
A Smithsonian Institution „elátkozott” kristálykoponyája – melyet egy ismeretlen férfi adományozott az intézetnek – alacsony homlokú, szinte ősember jellegű vonásokkal, primitív, darabos kidolgozottsággal rendelkezik, de létezik olyan tökéletes másolat is – a Mitchell-Hedges-féle kristálykoponya –, amelynél jobbat korunkban sem lehetne készíteni.
Általános jellemzőik még a szabályos kör alakú szemüregek, a járomív egybefaragása az ékcsonttal, és az, hogy az alsóállkapocs nem távolítható el, vagyis egyetlen kristálytömb az egész koponya. A fogakat stilizáltan rávésték az alsó- és felsőállkapocs ívére, a készítők nem fordítottak gondot arra, hogy egyenként, élethűen ábrázolják őket. A fent leírtak alól egyetlen alkotás képez kivételt: a Mitchell-Hedges család tulajdonában lévő kristálykoponya.
Ahol csak feltűnik egy kristálykoponya, gombamód szaporodnak az „ezoterikus” és „spirituális mesterek”, megjelennek az UFO hívők, misztikus szeánszokat tartanak, jósok esnek transzba, és olyan dolgokról beszélnek, melyek e sorok meglehetősen nyitott – már-már ezoterikus – gondolkodású írója számára is finoman szólva ostobaságnak tűnik. A British Museum egyik dolgozója említette, hogy a hatvanas években a kristálykoponyát be kellett vonni, mert hippik vertek tábort körülötte, és nem mozdultak el onnan. Ez jól példázza hogyan hat egy kristálykoponya a civilizált emberek ösztönvilágára a mai napig is.
Ez a tendencia nagyon árt a jelenség elfogulatlan, tudományos vizsgálatának, hiszen semelyik tudós sem fogadja el a transzban adott információkat valóságosnak, mikor azok ellenkeznek nem csak azzal, amit megtanult az egyetemen, de a józan ésszel is.