Az arany és az igazi változás
Igazi bátorság kell ahhoz, hogy valaki ne a tömeget kövesse.
Legyen szó befektetésről vagy annak felismeréséről, hogy az ember hazája soha nem látott mélységű fiskális szakadék felé halad, nem könnyű kiállni meggyőződésünkért, ha ezzel egyedül vagy kisebbségben vagyunk, különösen, ha mindenki az ellenkezőjére fogadott.
Feltűnt már valakinek, hogy a legtöbb befektetőt csak olyan papírok vásárlása érdekli, amiknek emelkedik az árfolyama?
Mintha az árfolyam emelkedés valahogyan önmagában igazolná, hogy a szóban forgó papír mindenki szerint jó befektetés.
Az ilyen helyzetekből lesznek a legrosszabb befektetések. Akkor venni, amikor mindenki ugyanazért kapar, olyan mintha egy zsúfolt szobába próbálnánk bepréselődni pont a koncert vége előtt.
Ennek az ellenkezője is igaz. Amikor egy befektetés megroppan, senki sem akar venni belőle.
Pedig éppen fordítva lenne értelme és erre az arany egy nagyon jó példa.
A több mint egy évtizede tartó pozitív megtérülés után sok befektető feladta arany pozícióit. A konvencionális észjárás szerint az aranynak „vége”. Végtére is dollárban kifejezett ára zuhan, tehát biztos rossz befektetésnek számít.
Vannak, akik ezzel szemben megnézik, hogy hol áll most az arany, körülbelül hol lesz néhány év múlva, és arra gondolnak, hogy soha jobbkor nem dönthetnének az aranyvásárlás mellett.
Azerbajdzsán Állami Olajalapja (SOFAZ) is ebbe a csoportba tartozik. Az alap nemrég bejelentette, hogy a következő év során 33 százalékkal kívánja növelni aranytartalékaikat, ami igen komoly lépés a 35 milliárd dolláros vagyonnal rendelkező alap számára és ezzel számos másik, például katari vagy kínai alapot és központi bankot követ (Törökország, Oroszország, Mongólia és Kazahsztán központi bankjait), akik szintén aranytartalékuk növelése mellett döntöttek.
A trend jelentősnek mondható.
Jelenleg az Egyesült Államok a dollár tartalékvaluta státuszának köszönhetően kiváltságos helyzetben van. Ben Bernanke sok ezermilliárd dollárt nyomtathat, mert az extra pénzt exportálják.
Kevés nemzet engedheti ezt meg magának. Az argentin kormány is hasonló monetáris inflációt indított el, csakhogy a pesot nem fogadják el mindenhol a világon. A pénz otthon marad, így az akció olyan bénító erejű inflációt idézett elő, ami már valutaválságnak mondható.
Az Egyesült Államok az egész világot beteríti dollárjaival, ráterhelve a negatív inflációs hatásokat más országokra. Ezek az országok eddig bíztak a dollár szilárd helyzetében, de az elmúlt évtizedek, és leginkább az utóbbi néhány év során az Egyesült Államok súlyosan visszaélt ezzel a bizalommal.
Éppen ezért a történet a végéhez közeledik. Miért is nézné tétlenül a világ többi része a végtelenségig, hogy az amerikaiak McVillákat, lapos tévéket és cirkálórakétákat halmoznak fel, miközben mindenki más szenved. (IJ: Például azért, mert ez van a forgatókönyvben és a helyzet a hatalmi elit kezére játssza, amit még lehet.)
Akárhová nézünk, láthatjuk ennek jeleit.
Oroszország például megállapodást kötött Kínával, hogy ezentúl renminbiben fizethetnek az orosz olajért. Számos Fortune 500 cég, köztük a McDonalds és a Morgan Stanley is, renminbiben címletezett kötvényeket adott ki. Már a Londoni tőzsdén is pezseg a renminbi kötvényüzletág.
Az azerbajdzsáni aranytörténet csak egy újabb darabja a kirakónak, de tökéletesen szemlélteti az amerikai dollár egyeduralmának végét jelentő folyamatot, ami a jelenlegi globális tendenciák egyik legkritikusabb eleme.
Forrás: zerohedge.com