Az eltűnt civilizáció
Platón írta
Az elsõ írásos említéseket Platónnál (i.e. 427 - 347) olvashatjuk, aki szerint "Atlantisz egy óriási sziget volt, nagyobb, mint Kis-Ázsia és Líbia együttvéve. Héraklész oszlopain (Gibraltári-szoros) túl feküdt, egy kisebb szigetekbol álló szigetvilág szomszédságában. Körülbelül 9000 évvel Szolón (i.e. kb. 640-559) elött Atlantisz hatalmas királyság volt, fejlett civilizációval és ideális politikai berendezkedéssel. Amikor mohó és agresszív birodalommá vált, az istenek parancsára elöntötte a tenger."
Platón meséje Kritiásztól származik, aki tíz éves korában kilencven éves nagyapjától hallotta, akinek szintén a nagyapja mesélte. Az ükapa Szolón elbeszéléseibõl ismerte a történetet, maga Szolón pedig Egyiptomban Szaisz papjaitól hallotta.
Ha eltekintünk Platón kiegészítéseitõl - pl. Atlantisz politikai berendezkedése, amit perzsa mintára képzelt el - a következõ kép tárul elénk: létezett valaha egy hatalmas, fejlett civilizációval rendelkezõ sziget, amely - eltekintve néhány betájolatlan zátonytól az Atlanti-óceán mélyén - nyomtalanul eltûnt. Valóban megtörtént mindez? Platón elõtt egyetlen történetíró sem említi Atlantiszt, még a görög Hérodotosz (i.e. kb. 484-420) sem, aki pedig beszélt Szaisz papjaival. Ha a sziget a valóságban is létezett volna, a papok biztosan elmondták volna a történteket Hérodotosznak.
A valóságos alap
Ugorjunk egyet az idõben, mégpedig 1967-be. Akkoriban egy görög régész, név szerint Sz. Marinatosz professzor ásni kezdett az Égei-tenger egy apró vulkáni szigetén, Szantorinon. Egy régi nagyváros központjára bukkant, ahol két-három emeletes házak is elofordultak, a szobákat pedig a mindennapi életrõl szóló freskók díszítették. Ezen kívül talált bútor-, és cserépedény-maradványokat, valamint munkát végzõ vagy táplálékul szolgáló állatok csontjait. Ám egyetlen emberi maradvány vagy ékszer sem került elõ.
Az archeológusok megállapították, hogy Thíra, melyet valamikor Szantorinnak hívtak, a minoszi civilizáció kereskedelmi központja volt.
Eredetileg úgy gondolták, hogy Kréta gyarmata volt e szigetecske, de ez az elképzelés megdõlt. Valószínûleg a kis sziget független hatalomként nagy befolyásra tett szert az Égei-tengeren i.e. 2500-ban, a korai minoszi kor idején. A virágzó kereskedelem fellendítette Thírát, s ezt a gazdagságot jól tükrözik a házakban talált freskók.
A természet bosszúja
Ezt a szigetet is elérte azonban a végzet! A föld remegni kezdett a szigetlakók lába alatt, s azok sebtében elhagyták otthonukat, csak legfõbb értékeiket (ékszerek, stb.) vitték magukkal. Úgy tûnik, arra számítottak, hogy hamarosan visszatérhetnek, mivel olívaolajjal és - bogyókkal teli hatalmas korsókat tettek az ajtófélfák alá - ez volt ugyanis a házak legbiztonságosabb része. Ám mielõtt visszatérhettek volna, a földrengés a város jó részét lerombolta. A szigetet is el kellett hagyniuk a hajóikon, mikor a thírai vulkán kitört, és finom habkõréteggel fedte be az egész települést.
A kitörés robaja háromezer kilométeres körzetben hallható volt. A thírai vulkán harminc méter vastag hamu- és koréteget okádott a szigetre, és a fõvárost teljes egészében maga alá temette. Ez a kitörés ugyan i.e. 1520 körül történt, még ma is négy méter vastag hamuréteg fedi a szigetet. A kitörést követõen kb. 40 évvel a vulkán beomlott, és a helyére bezúdult a tenger. Így alakult ki Thíra késhegy alakú íve. Az ekkor keletkezett nagy szökõár olyan pusztítást végzett, mely szinte egyik napról a másikra elpusztította a krétai civilizációt.
Más feltételezés
Talán ez volt az az esemény, melyet az utókor Atlantisz pusztulásával azonosít. Sokan gondolják úgy, hogy ez a megállapítás igaz. Az is lehetséges, hogy maga Kréta volt az eltûnt civilizáció. Ez az ötlet elõször 1909-ben merült fel. A Kréta és Egyiptom közötti kapcsolat pontosan abban az idõben szakadt meg, amikor Thírát elöntötte a tenger. Az egyiptomiak a Thíra pusztulásáról szóló híreket esetleg Krétára vonatkoztatták, hogy így magyarázzák meg a krétai nagyhatalom eltûnését.
Platón kronológiai behatárolása ("9000 évvel Szolón elõtt") úgy lesz pontos, ha az idõtartamot tízzel osztjuk, ahogyan azt A. G. Galanopoulosz görög szeizmográfus javasolta. Szerinte az eltérés abból származhatott, hogy az egyiptomiak a százas számokat saját ezres szimbólumukkal helyettesítették. A másik hihetõ magyarázat, a már említett, Sz. Marinatosztól származik, aki szerint Szaisz papjai tízzel szorozták az adatokat, hogy ezzel az eseményeket a múlt homályába helyezzék.
Atlantisz nyomában
A középkori írók arab közvetítéssel ismerték meg Atlantisz történetét, s a széles körben elterjedt mítosz alapján, egy valaha létezett virágzó és gazdag szigetnek hitték. Sok régi térkép orzi a térképészek elképzeléseit és számításaikat távoli vidékekrol. A sok mitikus történet után nem meglepõ, hogy a tudósok kétkedve fogadták Charles Hapgood amerikai történész következtetéseit, aki azt állítja, hogy az egyiptomiak elõtt több ezer évvel létezett egy tengeri civilizáció, ami aztán nyomtalanul eltûnt. Ezt az elképzelést ugyanúgy Atlantisszal hozzák kapcsolatba, mint a tengerben található emberkéz alkotta építményekre emlékeztetõ leleteket.