Djatlov-rejtély
Vannak az emberiség történelmében olyan rejtélyek, amelyek évtizedekkel, évszázadokkal az esemény megtörténte után is ugyanolyan érthetetlenek és megragadják az emberek fantáziáját, összeesküvés-elméletek tömegét szülve. Ilyen esemény volt a Djatlov-hágó incidense, amely máig borzolja a kedélyeket – nem csak Oroszországban.
Az incidens 1959 február 2-án történt, nevét eredetileg egy mérnökhallgatóról, Igor Djatlovról kapta.
A történet hétköznapibban nem is indulhatott volna: egyetemista és éppen csak végzett fiatalok egy csoportja megbeszélte, hogy közös szenvedélyüknek hódolva egy hosszú kirándulást tesznek a télbe, hegymászással, síeléssel. Ehhez az Ural-hegység északi részét nézték ki (ahol egyébként a vogul/manysi nevű nép él, akik nekünk, magyaroknak nyelvrokonaink).
A tíz fiatal az Urali Politechnikai Intézet nevet viselő jekatyerinburgi egyetem hallgatója ill. friss diplomása volt – egy kivétellel. A hét fiú és két lány alkotta kilenc fős csoporthoz ugyanis később csatlakozott Alexander Zolotarjov, egy tapasztalt hegyi vezető. Azután jött ő a képbe, hogy a csapat vezetője, Igor Djatlov megkérte a szükséges engedélyeket (1959-et írunk, na) a kiránduláshoz az illetékes szervektől, akik kiutalták melléjük a számukra addig teljesen ismeretlen Zolotarjovot. Mind a tízen tapasztalt hegymászók és kirándulók voltak.
Céljuk egy Otorten nevű hegy megmászása volt. Január 25-én vonattal érkeztek meg Ivdelbe, a tartomány központjába, innen Vizsaiba teherautóztak. Ez a vidék legészakibb települése. Január 27-én kezdték meg a túrát Otorten csúcsa felé. Jól is haladtak, egyedül a másnapra komolyan lebetegedő Jurij Jefimovics Judin hátráltatta őket, akit minden tiltakozása dacára visszafordítottak Vizsai felé, így kilenc fő haladt tovább az Otorten felé.
amikor még minden rendben volt
Még öt napig.
Úgy egyeztették le az otthoniakkal és a sport körrel, hogy amint visszaérnek Vizsaiba, Djatlov telegráffal üzenetet küld erről. Eredetileg február 12 körülre ígérték ezt, de Djatlov azt üzente a hazatérő Jurij Judinnal, hogy egy kicsit elhúzódhat a program (látva a kemény időjárást). Emiatt pár napig még mindenki valamennyire nyugodt volt, de a családok hamar elkezdtek aggódni, az egyetem vezetése pedig február 20-án önkéntes diákokból és tanárokból álló felderítő-mentőcsapatot küldött a helyszínre. Hamarosan a rendőrség és a hadsereg is belépett a mentésbe, repülők és helikopterek fésültek át akkora területet, mint egy nagyobb magyar megye.
Február 26-án találták meg a táborukat a helyi őslakos manysik által Halat Szjahl (a Halottak hegye) néven ismert hegy oldalában. A nyomozás még hetekig eltartott, mire minden körülményt sikerült felderíteni – ám az egész történet nem kerekebb lett a végére, hanem egyre furább és furább.
Mit is találtak?
A sátrat, amelyben a csapat aludt. Belülről felvágták, és minden ruha, cipő és felszerelés ott maradt benne. Lábnyomok vezettek el a sátortól minden irányban: mindössze zoknit vagy még azt sem viseltek azok, akik onnan távoztak a környező erdős rész felé. Mínusz 20-30 Celsius fok volt.
A megtalált sátor – amiből pánikszerűen vágták ki magukat a kirándulók
Egy nagy tűlevelű alatt a nyomozást végzők megtalálták egy tűz maradványait és az első két holttestet, cipő nélkül, alsóneműben. A kirándulók itt gyűltek össze újra, miután a táborból szétfutottak. A fa alsó ágai le voltak törve, ami azt jelzi, hogy valamelyikük felmászott, talán valami elől, talán, hogy hátha onnan jobban fog látni (bár ez utóbbi éjjel, esetleges hóesés közben nem túl valószínű). A fa és a tábor között három másik holttestet találtak, olyan testhelyzetekben, amelyből az derül ki, hog visszafelé igyekeztek a sátorhoz.
A maradék négy kiránduló megtalálása két álló hónapba került. A fák között, egy árokban, négy méternyi hó alatt találták meg őket végül.
De mi történt pontosan?
Egyszerű a válasz: nem tudjuk. Az első jelentések szerint a halál oka mind a kilenc esetben hypothermia, azaz kihűlés volt (ami nem lenne meglepő). A májusban megtalált négy holttest vizsgálata megváltoztatta a képet. Hármuknak voltak végzetes sérülései: egyikük súlyos koponyasérülést szenvedett, két másikuk pedig olyan bordasérüléseket, amikről a boncolást végző orvos azt nyilatkozta: ilyen mértékű és jellegű bordasérülések csak autóbaleset-erejű események során keletkeznek. Különösen durván hangzik, de külsérelmi nyomok egyik holttesten sem voltak, mintha valami nagyon magas nyomás ölte volna meg őket. Emellett az egyik lánynak hiányzott a nyelve (ismétlem, egyértelmű ember okozta külsérelmi nyomok nem voltak).
A hivatalos állásfoglalás szerint a haláleseteket egy jelentős természeti erő okozta, az eljárást bűnös fél részvételének hiánya miatt megszüntették. Az incidens papírjait titkosították, és csak 1990 után váltak nyilvánossá – azonban jelentős mellékletek és oldalak hiányoznak a jelentésből.
A legzavaróbb részletek:
Hat hegymászóval a kihűlés végzett, hárommal pedig sérülések.
A sátrat BELÜLRŐL vágták föl, hogy pánikszerűen kitörhessenek belőle.
Az áldozatok utolsó étkezésük után 6-8 órával hunytak el és saját lábukon hagyták el a sátrat.
A helyi manysik részvétele az eseményben kizárható, az elszenvedett sérüléseket ugyanis nem okozhatta emberi lény, mert “a sérülésekhez szükséges erő túl nagy lett volna és puha szövet nem károsodott”.
Egyik-másik áldozat ruházata erős radioaktív fertőzést mutat – másoké pedig semmilyet.
A belső szervek állapotáról nem szól a jelentés – megkérdezhetjük, milyen boncoló az, aki pont erről nem jegyez le semmit?
A 12 éves Jurij Kuncsevics, aki 5 hegymászó temetésén is jelen volt, arról számolt be, hogy testük furcsán sötétbarna volt.
Egy másik hegymászócsapat, akik az incidenstől 50 km-re délre tartózkodtak, furcsa narancssárga fénygömbökről számoltak be a Halottak hegye fölött (tőlük és egymástól függetlenül az ivdeliek és más meteorológiai és katonai tanúk is hasonlókat állítottak). Erről kiderült, hogy interkontinentális R-7-es rakéták kilövései voltak.
Többen azt állították, hogy rengetek roncsolt fém volt a területen – azaz a katonaság felhasználhatta a régiót és az egész ügy egy titkolózási incidens.
Az esemény a modern “shaky cam” – filmek (pl. Blair Witch Project) alapjául is szolgálhatott, hiszen azt, hogy mi történt ezekkel az emberekkel, nem tanúktól tudjuk, hanem a fényképezőgépük előhívott tekercséről.
Ami a spekulációknak különösen jó táptalajt biztosít, az az a tény, hogy a nyomozás nagyon rövid ideig és titokzatosan folyt, amióta pedig az akta megtekinthető – nem teljes az anyag. Négy alapvető irányban indulnak el az elméletek:
1. Lavina.
Az elmélet hívei szerint egy lavina csúszott rá a sátorra, és az alól vágták ki magukat a hegymászók. Tény, ami tény, a sátor meredek hegyoldalon állt, szakmai szempontból rossz helyen, de ez nem magyarázná, hogy miért kellett pánikszerűen, a ruhákat hátrahagyva a mínusz húsz-harminc fokba kimenekülni. Másrészt nem találtak semmiféle lavinára utaló jelet, pedig olvadás nem történt.
2. Titkos szovjet katonai kísérlet
Ez az elmélet leginkább Anatolij Guscsin beszédes című Az államtitok ára kilenc élet című könyve. Ugyan túl sok spekulációt tartalmaz, de mégis érdeklődést keltett az ügy iránt, hatására pedig többen beszélni kezdtek, akik a kutatásban részt vettek. Eszerint a könyv (és az elmélet) szerint a szovjet hadvezetés egy titkos fegyvert tesztelt itt, és a fiatalok vagy túl sokat láttak – vagy egyenesen ők voltak a fegyver tesztalanyai, ahogy többen sugallják.
3. Idegenek
A különösebb külsérelmi nyomok mellett keletkező komoly belső sérülések, egy teljesen hiányzó nyelv, a pánik, amivel a fiatalok menekültek a sátorból… nos, igen. Valami nagyon ijesztő dolognak kellett történnie. És a sok megmagyarázhatatlan körülmény miatt egyesek számára egyértelműnek tűnik egy, a miénknék nagyobb fejlettségű létforma beavatkozása.
4. Manysik – de nem ÚGY
Van egy manysi legenda, amely arról szól, hogy kilenc vadász, hegyi ember elpusztul Halottak hegyén – szellemek gyilkolják meg őket. Ilyen szinten határozottan kísérteties az egyetlen túlélő, a lebetegedő Jurij hazaküldése, így a létszám kilencre redukálása – főleg úgy, hogy alapból is kilencen voltak, de végül felsőbb utasításra kaptak maguk mellé egy hegyi vezetőt – aki vélhetőleg a párt embere volt, talán egyenesen KGB-kontaktszemély… Van, aki azt sejti, ő volt a katonaság beépített embere, aki a próbababákat leszállította. Így vagy úgy – ő is meghalt, a jelek szerint se a titkos fegyverek, se a manysi vadászokat leölő szellemek nem válogatnak…
És ezek még csak a legalapvetőbb kis összeesküvés-elméletek voltak, amik szóba jöhetnek a kényelmetlenül megdöbbentő ügy kapcsán. Egy ott levő mentő (akit Guscsin könyve bátorított fel, hogy el merje mondani véleményét) elmesélte: ő semmi racionális magyarázatot nem tud felmutatni a Halottak hegyén látottakra.
A rejtély a mai napig annyira élő, hogy rendszeresen jelennek meg vele kapcsolatos publikációk, írások, és a “nyugat” is kezd felfigyelni a megmagyarázhatatlan ügyre: egy most bemutatott thriller film nyúl vissza a témához.
A legfontosabb kérdések: mi késztette pánikszerű, alulöltözött menekülésbe a -25-30 fokos hóviharba a sátorból a kirándulókat? Mi hajszolta őket a fél kilométerre levő erdősávhoz úgy, hogy semmi nyomot nem hagyott maga mögött? Mi elől-mit keresve próbáltak meg többen a fenyőfára felmászni? Miért váltak szét, hogy külön érje őket a halál? Érdekében állt-e, és ha igen, akkor kinek az eltűnésük? Mi okozhat sokszoros bordatörést, de kíméli meg a hasfalat, a bőrt?…
Sorolhatnánk tovább.
Ezek és még megannyi kérdés teszi a Djatlov-rejtélyt minden idők egyik legmeghökkentőbb esetévé.
/Galaktika: https://galaktika.hu/misztikum-titkos-fegyver-idegen-akarat-a-djatlov-incidens-rejtelye//