Lélekvándorlás a gyakorlatban
Vallás és tudomány.
2.13. Amint a megtestesült lélek állandóan vándorol ebben a testben a gyermekkortól a serdülőkoron át az öregkorig, a halál pillanatában is egy másik testbe költözik. A józan embert azonban nem téveszti meg az efféle változás.
Az ateista propaganda arra törekszik, hogy a tudományt és a vallást élesen elkülönítse egymástól, pedig a vallás megfelelő tudás hiányában haszontalan szentimentalizmust, vagy bűnös fanatizmust szül, míg a vallásos szemléletmódot nélkülöző tudomány pusztán egy az élet legfontosabb kérdéseire választ adni képtelen ismerethalmazt, vagy veszélyes, önpusztító fegyvert ad az ember kezébe.
Sokszor hallani azt a kijelentést, hogy a vallásos megismerés legfontosabb eszköze a hit, ellentétben a tudománnyal, amelynek eredményi az objektív megfigyeléseken alapszanak. Ezzel szemben a valóság az, hogy az úgynevezett tudomány elsajátításához pontosan annyi hitre van szükség, mint egy vallásos világkép elfogadásához. A tanulónak hinnie kell az oktatójában, a tankönyvek által közölt ismeretek valódiságában, a kísérletek során használt eszközök megbízhatóságában és legfőképp abban, hogy az emberi elme képes megfelelően értékelni a rendelkezésére álló információkat és a helyes következtetést levonni belőlük. Sokan élik le életüket eben a hitben, annak ellenére, hogy a hivatalos tudomány általában egy emberöltőn belül is a korábbival homlokegyenest ellenkező nézeteket vall magáénak.
A szentírások célja gyakorlati fogódzót adni az emberek számára mindennapi életük vezetéséhez, ezért Krisna nem csak annyit mond: ebben és ebben higgy, hanem támpontokat ad ahhoz, hogyan vegyük észre a láthatatlant az objektív, tudományos megfigyelés eszközével.
Az előző versben a halhatatlan énről tanított: nem volt idő, hogy ne léteztünk volna. Ardzsuna megkérdezhette volna: "Miért mondasz ilyet? A csatamezőn állnak fiaink. Jelen voltunk születésüknél." Azt megelőzvén, hogy bárki is hasonló kifogást emelhessen, Krisna bemutatja, hogyan váltja testeit a lélek egyetlen úgynevezett születésen belül.
Úgy mondják, hétévenként testünk minden sejtje kicserélődik. Ez azt jelenti, hogy egy húszéves ember lassan a negyedik testét koptatja, annak ellenére, hogy önmagát ugyanazon létezőként azonosítja mindegyik testében. Ha nem így lenne, hogyan is állíthatná magáról 'én'? Az, hogy folyton változó testünkben állandó én-képzettel rendelkezünk, arra enged következtetni, hogy különbözünk e porhüvelytől, porhüvelyektől. Krisna azt mondja, ahogyan énünk az életünk során változó testeinkben vándorol, e vándorlás a „halál” után sem szűnik meg, új testbe költözünk.
Persze a vita kedvéért elfogadhatnánk azt az álláspontot, hogy én-tudatunk csupán testünk vegyi folyamatainak eredménye, ez esetben azonban óhatatlanul felmerül a kérdés: az, aki a változót állandóként megélve szüntelen illúzióban van, hogyan tetszeleghet a tudományos tekintély szerepében?
Láthatjuk, hogy a vallás és a tudomány nem feltétlenül esküdt ellenségek. Legalább akkora hit kell ahhoz, hogy valaki azt mondja: egyszer volt valami, aminek a minősége annyival túl van a kutatási lehetőségeinken, hogy csak következtetni tudunk rá, s ez a valami felrobbant, létrehozva a világot, mint amennyire logikus az, hogy a szüntelenül változó testeken belüli állandó én-érzet a halálként leírt esemény után új testekbe költözik.