Manipogo

2013.01.23 12:26

Kanada északnyugati részén fekszik Winnipeg városa. A Manitoba-tó a legkisebb az itteni tavak közül. A másik két tó a Lake Winnipeg és a Winnipegosis. Ezeket a tavakat több mint tízezer évvel ezelőtt az utolsó jégkorszak hozta létre. Mint a legtöbb ilyen korú és méretű tó esetében, már az amerikai telepesek érkezése óta itt is legendák szólnak a tóban leselkedő, nagy, hüllőszerű lényről. A lény a jelentések szerint körülbelül 12-45 láb hosszú, barnás a bőrszíne, kígyó alakja van, és feje egy juhéhoz hasonlít. Egyes kutatók úgy vélik, hogy a lény azonos fajhoz tartozhat, mint a népszerű észak-amerikai tavi szörny, az Ogopogo, innen származik a neve: Manipogo.


1962-ben, állítólag két halász lefényképezte a Manipogo-t, aki hk megdöbbenve figyelték a csónakjuk előtt kígyó szerűen elúszó lényt. Röviddel ez után, egy neves amerikai televíziós kommentátor, John Konefell és a CKND TV munkatársa, Richard Vincent egy kis csónakkal horgászni indultak a Manitoba tavon, amikor észrevettek egy hatalmas, úszó tárgyat, tőlük körülbelül 900 méterre. A két férfi megpróbálta üldözőbe venni az élőlényt, de a csónak alacsony lóerős motorja nem volt képes tartani a lépést az úszó objektummal. Szerencsére kéznél volt a fényképezőgépük, és sikerül készíteniük egy fotót, amit aztán úgy neveztek el: a "dolog". Ezen a képen egy sötét objektum látható, amely körülbelül 12 láb hosszú és 2 méterre emelkedik ki a vízből. Ezeket a becsléseket az élőlényt a képen látható hajóperemmel összehasonlítva tették meg. A kivágott képen már nem látszik a hajóperem. Néhány évvel később, 1974-ben Richard Vincent interjút adott arról a bizonyos találkozásról, de ekkor már nem volt biztos benne, hogy állatot láttak a vízben. Azt nyilatkozta, hogy ő és Kendall bizonytalan abban, hogy mit láttak aznap a tóban.


1997-ben, egy kanadai újság beszámolt arról, hogy a Kanadai Királyi Hegyi rendőrség egy tagja, járőrözés közben, az egyik helyi indián rezervátumban látta, amint egy nagy, kígyó szerű lény úszott a tóban. Ugyanebben az évben egy helyi farmer azt állította, hogy ő is hasonlót látott. A férfi állítólag vadászat közben lelőtte az állatot és fel tudta húzni a tetemet a part egy homokos részére. A farmer ezután állítólag megpróbálta eladni a furcsa maradványokat 200.000 dollárért. . Később tagadta ezt a történetet,  amely mg nagyobb érdeklődést keltett a Manipogo legenda körül.



A szemtanúk leírása alapján a veterán Manipogo kutató, Gary Manglacopra azt feltételezi, hogy ezek a lények a kihaltnak vélt, kígyószerű lények (Zeuglodonts, Basilosaurus) még élő példányai. A híres kriptozoológus, valamint Lock Ness-i szörny, és Mokele-M'bembe kutató, Dr. Roy P. Mackal egyetért Manglacopra elméletével.


 Mai napig nincs még rá kézzel fogható bizonyíték, hogy a Manpogo létezik. Csak a szemtanhúk beszámolóiból és néhány fényképből ismerhetjük ezt a titokzatos lényt.



• Besorolás: Tavi szörny
• Méret: A jelentések szerint a 12 -45 láb hosszú.
• Tömeg: Nem ismert
• Táplálkozás: Nem ismert
• Hely: Lake Manitoba, azonban hasonló jelentések érkeztek közeli tavakból is.
• Mozgás: Úszás
 

 

/eredeti, angol nyelvű cikk: https://www.unknownexplorers.com/manipogo.php/