Mi a Chupacabra?
Mostanában a chupacabra: egyenlő rühes prérifarkas vagy beltenyésztett, farmról szokott kutyával. De tudni kell, hogy csupán akkor terjedt el a nézet, amikor az első ilyen dögök megjelentek. Azóta az utolsó, tengeren rothadó menyéttetemre is azt mondják chupacabra. Pedig régen egy teljesen más lényt hívtak ezen a néven. Persze ott van, amely nagyon hasonlít a kis szürkékre, de már sokszor előfordult a történelembe, hogy egy ismeretlen dolgot talán egy másik ismeretlen dologgal azonosítottunk. A kis szürkék amúgy is hajlamosak a vérminták kiszívására az áldozatból, és persze láthatta őket pár szemtanú, aki rögtön azt gondolta, hogy ez a chupacabra.
A Chilei chupacabráról beszélek. Mostanában abban az országban megszaporodtak ezeknek a lényeknek támadásai. A beszámolók szerint a teremtménynek hosszú állkapcsa van, a fej ovális, az orra helyén két kis lyuk van, a pupillája egy kígyóéhoz hasonlóan függőleges, a szájában hajlott fogak találhatók. A mellső lábain négy vagy három új van, és a testalkata egy madáréra hasonlít. Persze gondolhatjuk azt, hogy ez a lény hasonlít egy helyi futómadárra a nandura, de akkor mi magyarázza meg a kezeket? A legtöbb beszámoló szerint mintha valamiféle fekete bunda takarta volna, vagy esetleg tollazat volt?
Az 1800-as években Warren County városának közelében két helyi srác játszott a patak mellett, amikor különös, kétlábú gyíkok támadtak rájuk. Az egyik srácot elkezdték hurcolni, mire a barátja kiszabadította. Látták, hogy a bestia egy odúba csusszant be. Később egy hatvan fős favágó brigád érkezett, hogy elkezdjék kivágni az erdőséget. Az állat leugrott a fáról, és elrohant. A bestia 12 méter hosszú lehetett, kétlábú. A szájában villásnyelv volt, a szemei pedig vörösek voltak.
Lehetséges, hogy a valódi chupacabra nem is emlős? A válaszért Hondurasba kell menni.
Honduras déli részén, az 50-es években egy különös bestia tizedelte az állatállományt. Az egyik farmer látta, hogy egy hüllőszerű lény ráakaszkodott az egyik bikájára, majd elharapta a torkát. Előszeretettel ette ki a prédájának a nyelvét. A huszadik század elején Texiguat tartományban egy furcsa teremtmény látogatta a temetőket. Aki látta, azt mesélte, hogy a feje egy kutyáéra hasonlított, két lábon járt, valamint a mellső lábai jól fejlettek voltak, karmok meredeztek rajtuk. Ezek segítségével fosztogatta a sírokat.
A patagónai Mapuche indiánok pedig a maripill nevű mumustól rettegnek. A hitük szerint ez egy óriási sárkány volt, amely két lábon járt, és karmos kezével elragadta a gyerekeket, valamint előszeretettel támadt rá a szarvasmarhákra. A feje egy gyíkéra vagy egy lóéra hasonlított, a testét pedig tüskék (vagy tollak) borították.
Az Észak Chilei Lmana vulkán 1640-es kitörésénél pedig egy hatalmas, tüskés és agancsos fejű bestiát láttak amely nyögő és visító hangokat adott ki.
Érdekesség, hogy ezen a területen találtak egy hasonló dinoszauruszt, a teremtményt zupaysaurusnak nevezték el a felfedezői, mivel az elmondásuk szerint hasonlított a tradicionális Ördöggyíkra az indián mitológiából.
Ezeket az észleléseket csak úgy kiragadtam, mivel sokan látnak kutyaszerű chupacabrát, repülő chupacabrát és alienszerű chupacabrát. A repülővel még foglalkozok, megígérem. Szerintem a hüllőszerű chupacabra valójában egy dromeosauria ragadozó hüllő, ezzel magyarázni tudjuk a környéken lévő csonkításos eseteket, valamint szinte semmit nem tudunk ezek lények táplálkozásáról. Lehetséges, hogy ijencfalatként kiszívták az áldozat vérét...