Montauk légibázis

2012.09.13 20:10

a Montauk Point egy rejtélyes légibázis, amely egy szigeten található, New York mellett. A hetvenes évek óta olyan találgatások kaptak lábra vele kapcsolatban, amelyek szerint ott az USA hadseregének pszichológiai és ezoterikus hadviselési központja található. Túl azon, hogy az 1943-as Philadelphia-kísérletet folytatják (teleportáció és talán időutazás), agymosással, emberek (bocsánat: katonák!) átprogramozásával, továbbá távolbalátással és gondolatolvasással is kísérleteznek.

Az amerikai kongresszus 1969-ben hivatalosan minden anyagi támogatást megvont a Montauk Pointtól, de ez továbbra is folytatta működését; azt, hogy az ehhez szükséges dollármilliókat a US Army honnan szerezte: rejtély. 1984-ben a washingtoni kormány hivatalosan is átadta a terület feletti rendelkezési jogot New York államnak, de van itt egy másik furcsaság: a hivatalos okiratban az a kitétel szerepel, hogy „a föld alatti részekhez fűződő tulajdonjog érintetlen”, vagyis csak a felszíni terület feletti résszel rendelkezhetnek a new yorki új illetékesek.

Noha 2002 óta a sziget ezen részét is megnyitották a turisták előtt, a konteósok szerint a bázis föld alatti része (amely a kiszivárgott alaprajzok szerint négy szintes és több ezer négyzetméteres) továbbra is működik. Ezt alátámasztja, hogy a szigeten nagyon sok a fegyveres parkőr (és más egyenruhás), akik a látogatókat meglehetős határozottsággal szokták elterelni, ha azok – legalábbis szerintük – veszélyes helyre tévednek.

Bónusz érdekesség: a második világháború végén, röviddel halála előtt többször is Montaukra látogatott az az Aleister Crowley nevű brit okkultista, jógi, mágus, író, asztrológus és önjelölt filozófus, aki a gondolatátvitel és a távolbalátás egyik apostolaként írta be magát az ezoterikus évkönyvekbe, s akinek különleges képességeit a szövetségesek hírszerzése többször is igénybe vette a nácikkal szemben folytatott információs hadviselés során.

Bónusz plusz: A terület valaha a montauk törzshöz tartozó indiánoké volt, akik a nyolcvanas években megpróbálták visszaszerezni őseik földjét. Az USA egyik szövetségi bírósága azonban – és most kapaszkodjatok meg! – a kormány előterjesztése alapján hivatalosan kihaltnak nyilvánította a törzset (megfosztva így őket mindenféle reprivatizációs lehetőségtől). A bíróságot nem igazán érdekelte, hogy több száz indián vallja magát továbbra is a törzshöz tartozónak. Ja: a montauk indiánok hagyományai szerint azon a területen, ahol a katonai bázis épült, valaha rituális imahely és temető volt, mert (legendáik szerint) a környéken olykor átjáró nyílik más világokba…