Oroszország szerint az IMF - vezető bebörtönzésének oka az USA teljes aranytartalék eltűnésének felfedezése.

2013.04.16 08:06

Az FSZB által Putyin miniszterelnök részére készített új jelentés szerint a Nemzetközi Valutaalap (IMF) korábbi vezetőjét, Dominique Strauss-Kahnt azután vádolták és tartóztatták le szexuális bűncselekményekért május 14-én, miután kiderítette, hogy az Egyesült Államok trezorjában, Fort Knoxban tartott összes arany „eltűnt illetve ismeretlen helyen van".

Az FSZB titkos jelentése szerint Strauss-Kahn a hónap elején kezdett egyre inkább gyanakodni, miután az USA kezdett csúszásba esni az IMF-nek leszállítandó 191,3 tonna arannyal, amelyet egy 1978-as határozat alapján értékesíthettek volna az IMF-nek, Különleges Lehívási Jogként (SDRs), úgynevezett tartalék valutaként.

Ezen FSZB jelentés megállapítja továbbá, hogy Strauss-Kahn kihangsúlyozta eme aggodalmát az Obama elnökhöz közeli kormányzati tisztviselőknek, amiután a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA), felkereste és „szilárd bizonyíték"-kal szolgáltak, hogy az Egyesült Államok összes aranya „eltűnt".

Amikor Strauss-Kahn átvette a CIA-bizonyítékokat, ezen jelentés szerint azonnali intézkedéseket tett, hogy elhagyja az USA-t és Párizsba repüljön, de amikor a Franciaország Külső Biztonsági Főigazgatóságának (DGSE) ügynökei figyelmeztették az amerikai hatóságok elfogatási szándékáról, menekülésként ment a New York JFK repülőterére, és a francia ügynökök tanácsára hagyta a mobiltelefonját a hotelszobában, hogy az amerikai rendőrség ne követhesse nyomon.

Miután Strauss-Kahn biztonságosan felszállt az Air France párizsi járatára, ezen FSZB jelentés szerint végzetes hibát követett el, ugyanis a gépen lévő telefonról felhívta a hotelt, hogy küldjék utána a mobilját párizsi lakhelyére, így a rendőrség beazonosította tartózkodási helyét és letartóztatták.

Ezen jelentés szerint az ezt követő két héten belül Strauss-Kahn kapcsolatot létesített közeli barátjával, a magas beosztású egyiptomi Mahmoud Abdel Salam Omar bankárral, hogy próbálja meg kivinni az USA-ból a bizonyítékokat amelyeket a CIA-től kapott. Azonban tegnap Omart is pontosan úgy, mint Strauss-Kahnt előtte, szexuális bűncselekményekkel vádolták egy luxusszálloda szobalánya ellen, ezt a vádat az FSZB jelentés „hihetetlennek" minősíti, ugyanis Omar elmúlt 74 éves és hívő muzulmán.

Meghökkentő lépésként hatott Moszkvában, hogy miután Putyin elolvasta ezt a titkos FSZB-jelentést, elrendelte, hogy a Kreml hivatalos honlapján ez nyilvánosságra kerüljön Strauss-Kahn védelmében, ezzel az első nagyhatalmi vezető lett, aki megállapította nyíltan, hogy a volt IMF-vezér egy USA-összeesküvés áldozata lett. Putyin még azt is hozzátette: „Nehéz nekem megérteni és értékelni a rejtett politikai indítékokat, amelyek emögött rejlenek, de nem tudom elhinni, hogy úgy történt ahogy eredetileg beterjesztették. Ez nem fér a fejembe."

Érdekes megjegyezni ezen eseményekkel kapcsolatban, hogy az Egyesült Államok magasrangú kongresszusi tagja és a 2012-es elnökjelölt, Ron Paul már régebben megállapította, hogy az USA kormánya hazudott a Fort Knox-i aranytartalékokkal kapcsolatban. Olyannyira aggódott Ron Paul emiatt, hogy a kormány és a Federal Reserve eltitkolják a valóságot az amerikai aranytartalékkal kapcsolatban, hogy 2010 végén előterjesztett egy indítványt ennek az ügynek a megvizsgálására, de ezt az Obama-rendszer erői elutasították.

Amikor riporterek közvetlenül megkérdezték, hogy tényleg azt hiszi-e, hogy nincs arany Fort Knoxban vagy a Federal Reserve-nél, Paul kongresszusi tag azt a hihetetlen választ adta, hogy „úgy gondolom, ez lehetséges".

Érdekes még megjegyezni, hogy alig 3 nappal azután, hogy letartóztatták Strauss-Kahnt, Paul kongresszusi tag egy új felhívást intézett, hogy most kell az USA-nak eladni az aranytartalékát, a következőket mondván: „Mivel az ár most magas, és a hatalmas adósságprobléma most van, mindenesetre most kell eladni a csúcson."

Az elmúlt években bizarr jelentések láttak napvilágot az USA-ból, amelyek arra utalnak, hogy nincs eladható arany, és mint olvashatjuk egy 2009-es jelentésben a ViewZone.Com híroldalán: „2009 októberében a kínaiakhoz érkezett egy aranyszállítmány. Megszokott dolog, hogy az arany gazdát cserél országok között, ezzel rendezve egymás közötti adósságaikat, és az úgynevezett kereskedelmi mérleget. Az ilyen ügyletek általában egy külön szervezet felügyelete alatt történnek, amelynek székhelye Londonban található, a London Bullion Market Association (LBMA).

Amikor a szállítmány megérkezett, a kínai kormány vizsgálatot rendelt el, amely az arany tisztaságát és mennyiségét volt hivatott ellenőrizni. Ez speciális eljárásból áll: négy apró lyukat fúrnak az aranyrudakba és az így kinyert anyagot elemzik.

A tisztviselők megrökönyödve tapasztalták, hogy a rudak hamisítványok voltak. A rudak belseje wolframból volt, és csak a külső réteg volt aranyból. Mi több, ezen aranyrudak sorszámait nyomon követve kiderült, hogy az USA-ból származnak, és hosszú ideig a Fort Knoxban tárolták. A jelentés szerint 5600 és 5700 között volt a rudak száma és egyenként mintegy 400 uncia súlyúak."

Hogy mi lesz a végleges sorsa Strauss-Kahnnak, azt még nem tudhatjuk, de az Egyesült Államokból érkező hírek szerint elhatározta, hogy nem fogja feladni egykönnyen, harc nélkül - felfogadott egy „kiváló csapatot", volt CIA-kémeket, magánnyomozókat és média tanácsadókat, hogy megvédjék őt.

A bizonyíték arra, hogy gyakorlati hatása van annak, hogy az USA hazudott az aranytartalékával kapcsolatban, nem más, mint hogy az Orosz Központi Bank tegnap kamatemelést rendelt el 0,25- ről 0,35 százalékra, és Putyin elrendelte a búza és a gabonafélék kiviteli tilalmát július elsejével, aminek nem más a célja, mint feltölteni az „anyaország kofferjait" pénzzel, ami normális esetben az USA-ba folyt volna.

A propagandagépezet mindent elkövet azért, hogy az amerikai nép ne tudjon ezekről a dolgokról, hatalmas veszélynek téve ki őket, mert felkészületlenül fogja nemzetüket érni a katasztrofális gazdasági összeomlás, ami inkább előbb fog be következni, mint utóbb.

 

Írta: Sorcha Faal

Fordította: Kásler Árpád