Puma Punku romjai
A perui csillagkapu titokzatos és izgalmas felfedezése után a teoretikusok úgy döntöttek, hogy tovább vizsgálják Amerikát, még több bizonyíték reményében.
Mint tudjuk, az ősi idegenek rendelkeztek azzal a technológiával, amely lehetővé tette néhány ősi civilizáció számára, hogy megépítse a világ legcsodálatosabbb épületeit és tárgyait. Az „ősi idegenek” teoretikusai Bolívia területén fedezték fel a hatalmas, gyönyörűen kifaragott kőszerkezeteket. A Tiahuanacoban (Bolívia) található Puma Punku a ma ismert legrégebbi kőépítmény a Földön. A Puma Punku-n kívül még három hasonlóan érdekes építmény létezik az ősi Tiahuanaco városában: Az Akapana Piramis, a Kalasasaya platform, és a Földalatti Templom.
Ezek a kőszerkezetek a régészeket is meghökkentették, mivel nagyon valószínűtlen, hogy az akkori technikával képesek lettek volna így kifaragni. A Puma Punka-t gránit és diorit alkotja, és az egyetlen kő, ami ennél a kettőnél nehezebb, az a gyémánt. Ha az emberek valóban kőfaragó eszközökkel készítették, akkor gyémántvágó szerszámot kellett használniuk. Egy másik rejtélyes tény ezekről a struktúrákról, az a súlyuk. Egy kő állítólagosan meghaladja a 800 tonnát, és a legközelebbi kőbánya 10 mérföldre van az építménytől. Még a mai modern gépekkel és technológiával is majdnemhogy lehetetlen lenne megépíteni, főleg ha számba vesszük a kőbánya és a Puma Punka közti távolságot. A Teoretikusok úgy véluk, ha valóban az emberi kéz alkotta, akkor nagyon kifinomultnak kellett lenniük, ismervén a matematikát és a csillagászatot.
A régészek úgy vélik, hogy rengeteg tervnek kellene lennie, de nincs nyilvántartva semmi a rejtélyes kőszerkezetekről. Az Ősi idegenek Teoretikusai megjegyezték, hogy nem egyszerűen faragott kövekről van szó, hanem nagyon finom és tökéletesen egyenes. Minden kőtömb mértani pontossággal van egymáshoz illesztve, mint egy hatalmas puzzle. Ez további kérdéseket vet fel, hogy vajon az ősi népek képesek lehettek-e egy ilyen mesteri munkára. Ha nem, akkor lehetséges, hogy idegenek keze munkájáról van szó?
Néhány teoretikus megfigyelte a Tiahuanaco nép ősi vallását, amely köré az Ég és a Mennydörgés Istene, Viracocha kultusza épült. Mint más mitológiai istenek, az „Ősi Idegenek” Teoretikusai úgy vélik ezek az istenségek is más bolygóról származó élőlények lehettek, akik közrejátszottak a civilizációk fejlődésében, akik megmutatták nekik a fejlett építészeti technológia tudományát vagy maguk az idegenek építették. A legenda szerint a világot Viracocha hozta létre a Titicaca tó közelében. A nagy árvíz után Viracocha megalkotta a növényeket, az állatokat és az embert az üres földre. Megépítette Tiahuanaco városát, és kinevezte a világ urait, akik felettese Manco Capak lett.
Rengeteg kritikát kapott az ősi idegen elmélete Puma Punku-val kapcsolatban. Ha a dátum helytálló, ezek a kőfaragványok mintegy 12,000-14,000 évvel ezelőtt épültek, megelőzve a sumérok mezopotámiai civilizációját (4,000-6,000 évvel ezelőtt).
Bárki vagy bármi építette ezeket a csodálatos struktúrákat, valódi rejtélyt hagytak maguk után, ezért csak logikai úton következtethetünk létrejöttükről. A bizonyítékok és a tények valószínűsítik annak lehetőségét, miszerint az idegenek szoros kapcsolatban álltak a Földi élettel.