Tesla, a (tiltott) feltaláló

2012.09.18 14:21

1.Néhány életrajzi adat:


Tesla az egyik legelfeledettebb fizikusok egyike. Talán ma már nem is tudják az emberek, milyen mértékben gazdagította tevékenységével a fizikai ismereteket. Népszerűtlenségét mutatja az a tény is, hogy a Simonyi Károly: A fizika kultúrtörténete című mű még említést sem tesz Tesláról.
Akik fizikát tanultak valószínűleg csak annyit tudnak róla, hogy a mágneses térerősség róla kapta a nevét. Kevesen tudják azonban, hogy Tesla volt az, aki a váltóáramú áramellátást, a hozzá tartozó motorokat, dinamókat és elosztási rendszereket először kigondolta. Ezenkívül úttörő szerepe volt a rádiózásban, a távirányításban, ő készített először forgólapátok nélküli szivattyút és turbinát.
Tesla 1856-ban született az Osztrák -Magyar Monarchia területén, egy Smilja nevű faluban, mely ma Horvátországban van.


2.Tesla és Edison:


Tesla és Edison között mindig nagy verseny folyt. Bár Edison neve maradt fent, kimondható, hogy Tesla nagyobb elme volt. A verseny elsősorban azért folyt, mert míg Tesla a váltóáram híve volt, addig Edison mindenáron az egyenáram tömegméretű felhasználása mellett kötelezte el magát. Ezt a konfliktust szó szerint kell érteni: például fennmaradt olyan történet, mely szerint Edison felkért gyerekeket arra, hogy néhány cent ellenében fogjanak udvarokról macskákat és kutyákat. Ezen állatokat váltóáram segítségével Edison megölte, és visszadobatta az udvarokra. Ezután a sajtóban propaganda célból olyan híresztelések jelentek meg, hogy a váltóáram az élő szervezetre nagy veszélyt jelent -ellenben az egyenárammal.


3.Tesla találmányai:


Pierce Arrow, a korszak luxusautója:
1930-ban New York lakói nagy csodának voltak szemtanúi. A korszak nagy luxusautója, a Pierce Arrow hangtalanul (ill. nagyon csendesen) suhant végig az utcán. Ez Tesla autója volt. Ekkor a nagy feltaláló már 70 éves volt. Ezt az autót tulajdonképpen egy 1800 fordulat/perc maximális fordulat- számra képes villanymotor hajtotta. Azonban a legnagyobb csoda az áramellátásban volt. Ugyanis nem akkumlátort alkalmazott, hanem egy máig ismeretlen működési elvű vákuumcsövet. Ez a szerkezet a műszerfal mellett volt, és két hosszabb cső állt ki belőle. Állítólag, mikor ezeket benyomta, a 60x25x15 méretű cső annyi energiát termelt, amennyi a villanymotort el tudta látni. Tesla ezt az autót nagy tömegben is szerette volna gyártani, azonban a világválság gátat szabott elképzeléseinek.


Tesla bűvészmutatványai:


Tesla munkássága kiterjedt a fizika szinte minden ágára. Elszántságát bizonyítja az a Dantétól származó idézet melyet laboratóriumának ajtajára írt ki, hogy "Ki itt belépsz, hagy fel minden reménnyel". Ezt nem ok nélkül került munkahelyének falára: Tesla amellett, hogy fizikus volt "bűvészkedéssel" is foglalkozott. Egyik kedvenc mutatványa alkalmával két fémlapot tett le a helységbe, és a körülvevő levegő nemsokára egyenletes fényben izzott. Ma sem tudjuk, hogy mi lehetett pontosan ez a jelenség. (Nem szabadalmaztatta ezt a készüléket.)
Másik érdekesség, hogy olyan fénycsövek mutatott be, melyek anélkül világítottak, hogy bármilyen vezeték csatlakozott volna hozzájuk; bárki a kezébe foghatta vihette ide-oda, a cső vagy a gömb állandóan fényt sugározott. A fénycső titkát ma már ismerjük, és azt is, hogy induktíven kapcsolt nagyfrekvenciás áram folyt rajtuk keresztül.


Hipotézisek és a valóság:


Tesla olyan motorokat mutatott be, melyek csak egy dróttal voltak a hálózathoz kötve, a másik vezeték helyett a levegőben terjedt az energia. Ekkor kezdte emlegetni, hogy olyan mororokat is lehet csinálni, melyekhez egyáltalán nem kell semmiféle drót, sőt a térben energia van, mindenki számára elérhető módon. A következő módon fogalmazta ezt meg: "Eljön az idő, amikor majd nem kell (nagyfrekvenciás váltóáram segítségével) továbbítani energiát. Egyáltalán nem lesz szükség az energia szállítására. Néhány generáció múlva gépeinket olyan energia fogja hajtani, ami az univerzum minden pontjában rendelkezésre áll. Ez az ötlet egyáltalán nem új. Anteus gyönyörű legendájában már megtaláljuk, aki a földből kapta az erejét. A térben mindenütt energia van. Statikus vagy kinetikus ez az energia? Ha statikus, akkor reményeink hiábavalóak, ha kinetikus, akkor -és ezt biztosan tudjuk- pusztán idő kérdése, hogy az ember mikor fogja megoldani, hogy gépeit a természet kerekeihez közvetlenül kapcsolja."
Tesla gyakran bemutatta az un. "széngombos lámpáját", ami egy gömb alakú vákuumcső volt. Itt egy egyetlen elektróda egy kör alakú, szénből készült lapos lemez volt, és a nagyfrekvenciás áram hatására a gáz folyamatosan rezegve a cső belsejében izzásba jött, és gyönyörű fényt adott. Az elektróda állandó bombázása tette lehetővé ezt a jelenséget, az elektróda körül a ritkított gáz -plazma- nagy sebességgel, frekvenciával rezgésbe tudott jönni. Tesla tudta, hogy a töltött levegőrészecskék nemcsak itt, a lezárt üveggömbben mozognak, hanem a természetben is megtalálható ez a kozmikus sugárzás, sőt az északi és a déli fény is ezen a jelenségen alapul. Tesla azt állította, hogy sikerült megmérni a kozmikus sugarak energiáját, és több millió voltot tett ki.


Első lépések a rádiózásban:


Tesla idejében Hertz munkája nyomán már ismeretes volt, hogy léteznek rádióhullámok, Hertz készülékei azonban még nem voltak megfelelőek, Tesla bevezette a földelést, ami jelentősen megjavította az első szikratávírónak a hatékonyságát, nagyobb távolságokból lehetett a jeleket venni, és messzebbre adni.
Az Egyesült Államokban, St. Louisban egy bemutatón ismertette az első működő rádió távíróját, ahol 30 lépés távolságra egy Geisler-cső észlelte a leadott jeleket. (Marconi, akit ma szinte mindenki a rádiózás megteremtőjének tart, csak két évre rá ismételte meg Tesla kísérletét.)


Az ablaktörő mutatvány:


Teslát a rezonancia problémája is foglalkoztatta. Egyik alkalommal, mikor egy kis elektromechanikai rezonátort erősített laboratóriumának tartóoszlopára, az utcában sorban kitörtek az üvegek, mivel az előállított rezonancia megegyezett az üveg részecskéinek rezonanciájával.


A távirányítás és robottechnika:


Tesla figyelme a rádióhullámok egy gyakorlati felhasználására is irányult: a távirányításra, távműködtetésre ill. a robottechnikára. Működő rádió-távirányítású robotot is készítet.
"Ki itt belépsz, hagy fel minden reménnyel!":
Tesla magyarországi és horvátországi látogatásai során kapott ihletet ahhoz, hogy a villámok energiáját összegyűjtse. Készített is erre alkalmas készüléket, azonban valószínűleg ez nem működött. Ugyanakkor foglalkozott azzal is, hogy hogyan lehetne hatalmas szikrákat előállítani. Állítólag elkészített egy hatalmas Tesla-tekercset, melyből hatalmas szikrák ugrottak ki.


Egyéb találmányok:


Tesla az 1. világháború idején egy olyan szerkezetet dolgozott ki, amely rádióhullámok visszaverésével jelezte, ha valami nagyobb test, például hajó közeledik. A hadsereg nem érdeklődött a találmány iránt, melyet egyébként a 2. világháborúban radarként használtak.
Tesla a húszas évek elején több érdekes szabadalmat bejelentett: termomagnetikus motorok, áram- és sebességmérő eszközök, nagyfrekvenciás mérőeszközök stb. Érdekes találmánya a lapát nélküli turbina és szivattyú. Dokumentálhatóan kidolgozott egy nagy hatásfokú sugárfegyvert, amit 1947-ben az amerikai hadsereg különösen fontosnak nyilvánított.